A Válaszcsapás (Strike Back) második évadja a Cinemax és az Egyesült Királyság legnagyobb előfizetéses televíziós szolgáltatója, a Sky TV koprodukciójában készült. Ez volt az első alkalom, hogy az HBO/Cinemax és a brit Sky TV közösen készített saját gyártású sorozatot. A tízrészes akciósorozat a Cinemax első főműsoridőben sugárzott szériája.
A Los Angeles Times szerint a Válaszcsapás egy „akcióban és izgalomban bővelkedő, forró szerelmi szállal megspékelt, nagyon szórakoztató sorozat”, míg a New York Daily News „könyörtelen, lüktető, non-stop akció-thrillerként” jellemezte a szériát, amely „kötelező program a következő 10 hétre”. A The Washington Post pedig „stílusos és addiktív, új terrorizmusellenes sorozatnak” titulálta.
Az előzmények
Az HBO-n januárban adásba kerülő második évad a Sky 2010-ben sugárzott, hat epizódból álló Strike Back-jének a folytatása, amely Chris Ryan regényein alapult (ez a brit különleges erők egykori operatív tisztjének írói álneve). Míg az előző szezon központi figurája John Porter volt – akit szintén a Section 20 operatív tisztjeként ismerhettünk meg –, az új évadban ez a karakter csak röviden jelenik meg, és a cselekmény középpontjában új szereplők, Stonebridge és Scott állnak.
A történetről
A Section 20 néven ismert terroristaelhárító szervezet a brit kormány irányítása alatt működő, szigorúan titkos elit katonai egység, amely magas kockázatú és kiemelt prioritású célpontokra specializálódott.
A Válaszcsapás középpontjában a Section 20 két tagja áll: Michael Stonebridge, a csapat brit őrmestere és Damien Scott, a Delta Force egykori tagja, akit az Egyesült Államok iraki inváziójának előestéjén fokoztak le és bocsátottak el az állományból.
Amikor a Section 20 egyik emberét túszul ejtik, a csoport Damien Scott (Sullivan Stapleton) segítségét kéri, ő ugyanis jól ismeri a terroristákat. Bár jók az ösztönei és kiválók képességekkel bír, fölényeskedő stílusa miatt Scott gyakran konfliktusba kerül a szabályozottabban működő csapattal, különösen a szabálykövetőbb Michael Stonebridge őrmesterrel (Philip Winchester). A csapat vezetője Eleanor Grant ezredes (Amanda Mealing) egy éles eszű és kemény vezető, aki jól bánik a fegyverekkel és a szavakkal egyaránt, de indokolt esetben nem fél megszegni a szabályokat sem.
Scott és Stonebridge egy Latif nevű (kódnevén „Project Dawn”), könyörtelen, de rendkívül intelligens terrorista nyomába szegődik, aki egy sor nemzetközi szintű akciót robbant ki, beleértve a legmagasabb szinteken történő összeesküvést és a tömegpusztító fegyverek megszerzését.
A sorozat öt különálló történetből áll, amelyek mindegyike két-két epizódot ölel fel. A rengeteg fordulatot, csavart és erotikát tartogató sorozat egzotikus helyeken játszódik, a cselekmény behálózza az egész világot: Indiától Dél-Afrikáig, Angliától Csecsenföldig. A dél-afrikai és magyarországi helyszíneken forgatott Válaszcsapás készítése 2011. februárban kezdődött, és a nyár végén fejeződött be.
A szereplőkről és az alkotókról
A Válaszcsapás „jófiúit” két karizmatikus színész kelti életre. Scott szerepében Sullivan Stapleton látható, aki korábban az Animal Kingdom, A halálraítélt, A sötétség leple és a December Boys című filmekben játszott, valamint a Bordélyház, a Titkos életünk és a Canal Road című tévésorozatokban is láthattuk. Stonebridge figuráját Philip Winchester formálja meg, aki játszott A rejtély, a Crusoe és a Camelot című tévésorozatokban, valamint szerepelt A hazafi, a Viharmadarak és az In My Sleep című filmekben. Érdekesség, hogy az amerikai származású Winchester brit karaktert játszik, míg az ausztrál Stapleton amerikait.
További szereplők: Amanda Mealing (Holby Városi Kórház), Eva Birthistle (Silent Witness), Jimi Mistry (Véres gyémánt), Rhashan Stone (Sikersorozat) és Richard Armitage (The Hobbit).
A sorozat főbb szinkronhangjai:
• Michael Stonebridge / Philip Winchester - Zöld Csaba
• Damien Scott / Sullivan Stapleton - Pál András
• Eleanor Grant / Amanda Mealing - Bodor Böbe
• Kate Marshall / Eva Birthistle - Söptei Andrea
• Oliver Sinclair / Rhashan Stone - Dolmány Attila
• John Porter / Richard Armitage - Fekete Tibor
• Julia Richmond / Michelle Lukes - Pikali Gerda
• Ashkani - Viczián Ottó
A sorozat vezető producerei: Andy Harries (A királynő, Longford) és Elaine Pyke (The Runaway).
A rendezők: Dan Percival (Mocskos háború), Alex Holmes (A Szaddám-klán), Bill Eagles (A rejtély) és Paul Wilmshurst (Law & Order: UK).
A Válaszcsapás második évadát 2012. január 3-tól kedd esténként dupla részekkel nézheted meg az HBO-n. Január 2-től pedig már elérhető lesz az HBO GO és az HBO On Demand kínálatában is.







