True Blood

A vámpírkönyvek és történetek már sokkal korábbra visszanyúlnak, mint ahogy azt Stephanie Meyer sikerregénye meghozta a nagyközönség számára, nincs is erre jobb példa, mint L.J. Smith Vámpírnaplók sorozata, vagy akár J.R. Ward mai napig futó Fekete Tőr Testvériség könyvszériája, valamint jelen esetünk tárgyát képező Charlaine Harris által írt Sookie Stackhouse sorozat, amelyet True Blood néven ismerhetett meg a televíziós közönség. Noha, ha a vámpírtörténetek nem képeznék szerves részét korunk tini korosztályának, akkor nagy valószínűséggel ezek a történetek sem kerültek volna fel a képernyőre, és még mindig Draculát tekintenénk az elsőszámú vámpírnak, és az ő képe jelentene egyet a sztereotípiákkal. Viszont manapság az ősvámpír fénye kialvóban, s sokkal inkább egy romantikus, magányos farkasokként tekintünk rájuk, akiknek a halott szívük még képes szerelemre lobbanni egy-egy nő (vagy férfi) iránt. Ez köszönhető a jobb eladási statisztikáknak is, hisz így nagyobb közönség ismerheti meg a sorozatokat, vagy filmeket, míg a horror központú filmek leginkább egy kisebb réteget szólít meg. Persze, különböző mellékágakkal is találkozhatunk, ahol nem csak vámpírok és vérfarkasok kergetik egymást, hanem különböző fantasy-kben ismert lények is megelevenednek a világunkban, szerves részét képezve a társadalomnak (például az arkangyal-vámpír kötelék Naili Singh – Angyalvér című könyvében). Ennek a társadalmi integrációnak a legjobb és legegyedibb megtestesítője Charlaine Harris világa, ugyanis a könyveiben meglehetősen aprólékosan és összetetten ábrázolja a különböző lények létezését a mai társadalomban, gondolva itt politikailag, szerelmileg és még megannyi perspektívát megvizsgálva. Igaz, a könyvek ismeretségét leginkább a sorozat hozta meg, de ez semmit sem von le az értékéből, és még a mai napig készülnek a folytatások. Noha, én egyet sem olvastam, de a sorozat alaptörténete elmondások szerint egész hűen követi a könyvek vonalát, noha a TV-s izgalmak eléréséhez, sokkal később felbukkanó karaktereket szerepeltetnek már a sorozatban. De kik is kezdték el a szériát vetíteni és hogyan? Arra – a 3. évad kritikája mellett – itt fény derül.

A sorozatot producere, casting vezetője és úgy nagyjából a feje Alan Ball aki annak idején a Sírhant Művek sorozat vezetője is volt, amiért több díjat is bezsebelt. Ball az HBO amerikai kábelcsatornával közösen kezdte el tervezgetni a Déi-vámpír történetek néven is ismert regénysorozat filmre implementálását, igaz a táptalaj bőven megvolt, hiszen egy egész világot ültetett el az amerikai írónő a könyveiben, így annak szálait csak úgy kellett bogozni, hogy az a TV képernyőkön is élvezhető, izgalmas és szerethető legyen. Ezt ki is használták, hisz a sorozatok a könyv fő történeti szálát követik, igaz néhány később megjelenő karaktert szívesen áthoznak akár főbb szerepkörben is, mint ahogy azt az adott könyv megkívánta. Éppen emiatt, maga a szereplőválogatás is fő momentuma az volt, hogy olyan színészeket találjanak, akik képesek élettel megtölteni a karaktereket, így jöhetett létre az a szituáció, hogy egyetlen amerikai származású színész sem szerepel a főszereplők között.

A sorozat készítésének egyik legsarkalatosabb pontja talán az opening készítése volt. A rendkívül ötletes, egyedi és eklektikus bevezető videóban találhatunk szexualitást, vallási motívumokat, valamint még elhullott állatokat is. A Digital Kitchen által készített nyitó videó készítői elmondták, hogy a fő motívumok mellett, az árnyékban lapuló természetfeletti lények nézőpontjából szeretnék ábrázolni a fent említett irányokat, valamint a megbocsátást és megváltást szeretnék kihangsúlyozni. Mivel mindenki megérdemli ezeket. Valamint a készítők továbbá a vallással és szexualitással azt szerették volna hangsúlyozni, hogy ezek a fogalmak mennyire képesek vezetni az emberek gondolkodását, és ezektől mennyire állatiasozottak is lehetünk.
A True Blood 1. évadát 2008. szeptember 7-én mutatták be az HBO-n, igaz már majdnem egy évvel a bemutató előtt több részt is elkészítettek. A sorozat szinte azonnal nagy siker lett, és megannyi jelölést is begyűjtött, majd nyert is, köztük Emmyt és Grammyt egyaránt. Igaz, a nézettsége még csak 1-1,5 millió között stagnált, de a média és a közönség szinte elsőre beleszeretett a történetbe és a karakterekbe. Jelenleg 3 évadot adtak le, és jelen esetünk tárgyát, a 3.-at 2010. június 13-án kezdték el sugározni, és ugyancsak 12 részt tartalmazott, mint az előzőek. Magyarországon először 2009. február 3-án kezdték sugározni az első évadot, és jelenleg a 3. évad eseményeit követhetik nyomon a nézők, ugyancsak az HBO csatornán.

Na, de mi is az alaptörténet? A történet egy fiktív louisanai kisvárosban, Bon Temps-ban játszódik, központi szerepben pedig a Merlotte bár és dolgozói, valamint a dolgozók baráti körére épül a sorozat. Világviszonylatban élnek vámpírok, akik a szintetikus vér (True Blood) feltalálása után már nem szorulnak emberi vérre, hanem a szintetikus vér segítségével is élhetnek, ami miatt a békésebb szemléletűek szeretnének beilleszkedni a világba. Ellenlábasaik az úgynevezett Nap Szövetsége nevű radikalista vámpír ellenes csoport, akik meg szeretnék akadályozni a vámpírok társadalomba való implementálódását. A vámpírok itt valamennyire a Drakula és Edward közötti állapotot tükrözik, tehát nem járhatnak a fényben, az ezüst sérti a bőrüket, a karótól szétrobbannak, valamint szeretik az embervért, míg képesek szeretni és szeretnek is. Továbbra is vannak olyanok akik képtelenek meginni a True Bloodot, valamint sok vámpír a saját gyógyító, vagy erősítő vérével is kereskedik, a V tehát erős narkotikum, használatának nagy hagyománya van. Természetesen ebben az évadban megjelennek a vérfarkasok is, de láthattunk már benne maneandot, vagy akár megemlítés szintjén varázslót is.

Maga a történet két nagy részre bomlik, a szexualitás valamint a brutalitás. Rengeteg szexuális jelenetet találunk, és rengeteg meztelen jelenetet, kiemelve a női valamint a férfi szépségeket. A szex mellett még megemlítendő a szexuális fűtöttség, a szerelmi vallomások után is általában vad erotikus jelenetekkel lehet gazdagabb a szemünk világa. Amikor nincsenek éppen 18+-os jelenetek, akkor is kiemelik a nők szépségeit, ugyanis szinte mindig combtőig érő rövidnadrágban szaladgálnak hősnőink, még a legnagyobb hidegben is csak egy pulcsit kapnak magukra, de a combjuk nem fázik. A brutalitás pedig a vérben ázott csatajelenetek, naturális megjelenítés, vagy a néha gyomorforgató ábrázolásban is megnyilvánul, például egy vámpír halála kisebb vértócsát hagy maga után, vagy az égési sérült vámpírok sem éppen egy szépségszalonból léptek elő. És az évad folyamán rengeteg ilyen jelenetet találunk, sokszor még fejeket is péppé zúznak. Aki tehát nem szereti a véres jeleneteket azok sokszor hunyhatják be a szemüket, viszont éppen talán emiatt több férfi nézőt is vonhat a képernyő elé. A beszédstílus sem éppen Shakespeare-ből merít, ugyanis a kurva, kurvaanyád, szarházi, és még ilyen csúnya szitokszavak szinte halmozottan hangzanak el a különböző részek alatt, például „A Kurva anyáddal szórakozzál, te anyabaszó szarzsák”. Nos, igen. 

A történet központjában, a Merlotte pincérnője, a szexi telepata Sookie Stackhouse áll (Anna Paquin), aki szerelmes lett egy vámpírba, Bill Comptonba (Stephen Moyer), ám kapcsolatukat többször akadályozzák a vámpírok politikai csatározásai, vagy éppen más lények megjelenése. További főszerepben láthatjuk még a Sookie iránt gyengéd érzelmi szálakat nem mellőző vámpírseriffet, Eric Northmant (Alexander Saksgaard), valamint Sookie öccsét, az útkereső Jason Stackhouse-t, (Ryan Kwanten). További főszereplők még a Merlotte alakváltó tulajdonosa, Sam Merlotte (Sam Trammel), valamint Sookie legjobb barátnője Tara Thornton (Rutina Wesley) és meleg unokatesója, a drogkereskedő Lafayette (Nelsan Ellis), valamint a Harmadik Műszakból megismerhetett Chris Bauer, aki a seriffet, Andy Bellfleourt alakítja. Az ő életükről és szenvedéseikről szól a sorozat, ám a harmadik évadban új szereplők is feltűnnek.

Az alaptörténet ott folytatódik ahol a 2. évad abbamaradt, és követi a 3. könyv, a Club Dead (magyarul Holtak Klubja) eseményeit, még néhány szereplőt pedig a 8. From Dead To Worse kötetből vettek át. Mivel spoilerezni nem szeretnék, így csak annyit árulok el, hogy Bill eltűnt, Sookie pedig meg szeretné keresni, valamint egy gyilkosság is borzolta Bon Temps lakosságát. Az évadban új főgonosz szerepében feltűnik egy majdnem háromezer éves vámpírkirály, Russel Edington (Denis O’Hare), valamint csatlósai, akik V-ért dolgoznak egy vámpír alá, ők pedig egy elit vérfarkas horda. További vérfarkasok is feltűnnek, méghozzá Alcide Herveaux (Joe Manganiello), valamint Russel egyik vámpír bérgyilkosa, Franklin Mott (James Frain). De feltűnnek még mellékszerepben Sam eredeti, régen elveszettnek hitt szülei is, és testvére is, akit a Szökésből megismert Marshall Allmann alakít. Az új karakterek viszonylag érdekesek, megvannak a maguk céljai, de sokan eltávoznak még azelőtt, hogy véget érne az évad. Többük viszont egész megszerethetők, például nekem Alcide karaktere tetszett, de Russel is üde színfoltja volt az évadnak, köszönhetően az impresszív színészi teljesítménynek. Többen is kapnak még mellék – vagy visszatérő – szerepeket rövidebb-hosszabb ideig.

Maga a történet alakulása, a főszál érdekes, és izgalmas, viszont néhány mellékág szinte csak azért van benne, hogy a szereplőknek adjanak valami játszási lehetőséget. Éppen emiatt, néha kissé kaotikusnak tűnik az 50 (vagy akár több) perces részek, ugyanis sokszor 4-5 szálon fut a történet. Ugyan fősztorira kihegyezett sorozat, szóval a mellékágak is a fő szálhoz kapcsolódnak, de inkább csak kiegészítőnek. Ugyanis kevésbé kidolgozottak, vagy akár érdekesek ahhoz, hogy valódinak tűnjenek. Ilyen például Sam és a családkeresési szála, vagy akár Jason újdonsült szerelme, aki egy drogkereskedő kartell családból származik. Lafayette szerelmi szála, pedig néhol a jóérzés határát súrolta nálam, de ez köszönhető volt Alan Ball meleg identitásának. A fősztori szála se igazán tekinthető változatosnak és fordulatosnak, de azért egy-két izgalmas csavart és meglepő múltbéli cselekedet igazi okát megtudva nem tekinthető közepesnek vagy átlagosnak a plot. Vagy itt van például az egész évadon átívelő Hoyt és Jessica szerelmi vonakodása, ami szinte minden részben előkerül, de semmi újat nem mutatnak, csak az évad vége felé. Sam öccse például még antipatikus is, a szülei úgy szintén.

Ami magáról a sorozatról és az évadról elmondható, hogy sokkal sötétebb, és darkosabb mint az előző kettő volt. Az elsőben még groteszk humor, és vígjátékba illő részek nagyobb szerepet kaptak, mint a mostaniba. Ebben rengeteg sírnak és szomorkodnak, ezért többször is láthatjuk az egyébként rendkívül pozitívan megmunkált vámpír könnyeket, ami olyan mintha vért könnyeznének. De nem csak sírnak, hanem a lelki világuk is sötétebb, valamint komorabb, kevésbé nyílik lehetőség örülni, vagy akár szerelmeskedni is. Igen, a romantikus részek szinte teljesen háttérbe szorultak, amit kicsit hiányoltam, mert az előző évadokban több romantikus rész is volt, ami egész meghitt volt. Valamint jobban kidolgozzák a vámpír politikát, és hierarchiát. A fő sztori több mozzanata is taglalja a vámpírok közt kialakult előnyöket, hátrányokat és uralkodási, valamint alattvalói szerepköröket, amik egész egyediek, nem sok helyen kukkanthattunk be ennyire a hatalmi harcokba. Igazából a fő szál is ezen alapul, hogy ki akar uralkodni az adott területeken. De kapunk flashbackeket is, amik rendkívül hangulatosak, főleg a Bill múltjáról szóló visszaemlékezések, de az egész évad folyamán kapunk olyan jeleneteket, amik kiemelkednek a többi közül (Lorena és Bill, valamint Russel „TV szereplése”).

A színészi teljesítmény viszont remek. A Russelt alakító Denis O’Hare rendkívül jól játssza a leginkább Drakulára hasonlító öreg vámpír szerepét, míg Bill és Eric ugyanúgy hozza a magas színvonalat, mint eddig, bár Sookie néha csak magát ismétli. Sam teljesítménye is javult, bár talán neki derül ki legtöbb sötét folt a múltjából, amik valóban meglepőek. Akciójelenetek tekintetében is elégedettek lehetünk, többször konfrontálódnak a karakterek, hol halálig, hol pedig csak látványos karaték keretében, de néhány vizuális effekttel is megbolondították a produkciót.

A 12 rész legjobb részei talán az évad vége fele találhatóak, például a 8. Night On The Sun, az évad legakciódúsabb része, de az évadzáró Evil (Is Going On) is tartogat izgalmakat. Az egyik leghangulatosabb rész, Lorena és Bill között a 7. Hitting In The Ground-ban található, míg a leggyengébb résznek talán a Trouble-t gondolom.

Zeneileg sokat javult a sorozat. Minden rész végén találunk egy licenszelt betétet, illeszkedve az adott részhez. Ilyen például Damien Rice – 9 Crimes című dalának demo változata, vagy a Bye Bye Angels Elton Anderson tolmácsolásában. Az openingben Jace Everett klasszikusa, a Bad Things csendül fel, míg a nem lincenszelt részekért pedig a zeneszerző Nathan Barr felel. Találunk itt hegedűt, harmonikát, zongorát és a megszokott zenei elemeket.

Nos, hiába a néhol érdektelen és szürke mellékágak, maga az évad talán megugrotta az első évad szintjét is. Szerintem magas színvonalra emelte a tétet, és talán korunk legjobb vámpíros sorozatává nőtte ki magát, amely nagy tömegeket is képes a TV elé ültetni. A sötétebb, komorabb hangulat remekül állt a szériának, a történet is jó volt, izgalmas, valamint egy izgalmas cliffhangert is kaptunk a végére, ami miatt nem nyugodhatunk egészen 2011 nyaráig, amikor is elindul a sorozat 4. évada, ami a könyvsorozat 4. kötete, a Dead To The World alapján készül majd el.

A kritikát nézőnk, Vas János (Jana) írta. Blogján számos érdekes sorozat- és filmkritikát olvashattok: http://irasalgor.blog.hu/