Ha már regisztrált felhasználó vagy az HBO weboldalán, akkor itt tudsz bejelentkezni a fiókodba:
Ha rendelkezel Facebook felhasználói fiókkal akkor már csak 1 kattintás választ el attól, hogy kihasználhasd az HBO weboldalának minden előnyét!
BelépésJason megint egy veszélyes nő mellett találta magát, Sam a testvérével bajlódott, a bébivámpír Jessica pedig házitündérré akart válni Hoyt Fortenberry oldalán. A 4. évad bemutatójának küszöbén lássunk, hogy is állnak Bon Temps és lakóinak dolgai és mit lehet tudni a jövőről.
A 3. évad meglehetősen viharosra sikeredett fináléja után Alan Ball egy videóban köszönte meg a világ legjobb rajongóinak, hogy nézték a sorozatot. Már ott elejtett néhány célzást a következő szezonra vonatkozóan. Konkrétumot ugyan nem sokat mondott, de a 4. évad természetfeletti erővel rendelkező lényeit, akik az évad legnagyobb galibáit fogják okozni, megnevezte. A boszorkányok kerülnek sorra.
Azóta azt is tudjuk, hogy a Harry Potter-filmekből ismerős Fiona Shaw alakítja Marnie Stonebrookot, aki még a vámpírokra is elég nagy veszélyt jelent. Alan Ball ezen kívül csak még több olyat ígért, amiért szeretjük a True Bloodot, ami nagyjából a szex, vér és politika hármasával írható le. Ez utóbbit maga a sorozat atyja is kiemeli, hiszen Russell Edgington elég nagy zűrzavart hagyott maga után, amikor abba a betonszarkofágba betemették.
A negyedik évad elején így a vámpírközösség nagy része az elvesztett népszerűség visszaszerzésén dolgozik, köztük természesen Eric is, aki a vámpírok arca lesz. Például ilyen videót kénytelen készíteni az Amerikai Vámpír Ligának.
Alan Ball azt is ígéri, hogy a harmadik évad végének nagy cliffhangerét, azaz, hogy hová lett Sookie, hamar megtudjuk. “Meglátjuk, hogy hová lett Sookie és hogy ott mit történik azokkal, akik oda mennek.” – mondja. Ez meglehetősen rejtélyesen hangzik, de mivel már az évadkkezdés előtt az első rész első 8 percét megnézhettük, erre a titokra is fény derült.
Azt már korábban is tudtuk, hogy Sookie ereiben tündérvér csörgedezik, ami jótékony hatással van a vámpírokra. Most pedig hirtelen tündérországban találja magát, ahol rég elvesztett nagyapjával is találkozik. Gyorsan kiderül, hogy a tündéreknek is van sötét oldala, így Sookie gyorsan visszatér Bon Temps-be. Ami számunkra a harmadik évad utolsó percei és a negyedik évad eleje között eltelt egy év, az számára alig negyed óra volt. Bon Temps számára pedig szintén egy év, ami alatt sok dolog megváltozott a város vámpírjai, vérfarkasai, alakváltói között és ráadásul megérkeztek ugye a boszorkányok is…
A többi kiderül a True Blood 4. évadának első részéből, amit október 4-én, este 22:20-kor megnézhettek az HBO műsorán, véget ér tehát a hosszú várakozás.
A sorozat friss híreiről, a True Blood színészeiről tudj meg többet és mondd el véleményedet a hivatalos magyar Facebook oldalon: www.facebook.com/TrueBlood.Magyarorszag
Kísért a múlt a True Blood ötödik évadának új előzetesében
Megérkezett a várva várt ötödik évad első hosszabb kedvcsinálója, ám csak tovább fájdítja a szívünket. Sookie üres házát járjuk végig és közben a múlt hangjait halljuk.
A True Blood új tündére a Kaliforgiában meztelenkedett
Az ötödik évadhoz szerződtették Camilla Luddingtont, aki Charlie gyerekének bébiszitterét alakítja, de eljátszotta már Vilmos herceg ifjú feleségét is egy tévéfilmben.
Vajon milyen lesz a True Blood Alan Ball nélkül?
A sorozat kreátora csak tanácsadóként vesz részt a hatodik évadtól Bon Temps életében, a showrunneri posztot nem vállalja tovább. Ez azt jelenti, hogy a nyáron érkező ötödik évad az utolsó, amelynek készítését ő irányítja.
Nyerj True Blood ajándékcsomagot
Az HBO-n már nyomon követheted a True Blood negyedik évfolyamát, amelyben október 18-án tűnik fel először az Alcide-ot alakító Joe Manganiello. Ha szeretnéd az általa dedikált 1 db True Blood-os bögrét vagy az 1 db True Blood női pólót és True Blood könyvet (Élőhalottak Dallasban) megnyerni, akkor válaszolj helyesen egy, a sorozattal kapcsolatos kérdésre!
HBO siker az idei Scream díjátadón!
2011. október 18-án, hatodik alkalommal adták át a Scream díjat a horror, sci-fi és fantasy műfaj képviselőinek. A nyertesek között találjuk Tyrion Lannister és Eric Northman megformálóját is!
Heti premierek az HBO és a Cinemax műsorán (10.01-10.07)
Hannibal és szupercsapata, a True Blood 4. évadának elsőr része és Antal Nimród Ragadozókja Adrien Brody-val a főszerepben az HBO-n. A Cinemaxon pedig egy ausztrál fa és a körülötte élő család története és egy fiú, aki anyja hamvait mindenáron elviszi a tengerhez. Íme az HBO és a Cinemax hétvégi és jövőheti premierfilmjei.
Flaneling vagy semmi – Sam Trammell mesél a True Bloodról
A Merlotte tulajdonosának alakítója nemrég az HBO Connecten mesélt a sorozatról, a szerepéről, farkasokról és collie kutyákról és persze elhívták a rajongók egy közös meztelen futásra is egy erdőbe. Íme a beszélgetés érdekesebb részei magyarul.
Berendelték a True Blood ötödik évadát
Alan Ball pedig több évre az HBO-hoz kötötte magát.
A True Blood 4. egy nappal a premier után érkezik hazánkba!
Az HBO GO magyarországi bevezetését különleges világpremier kíséri: a nagy sikerű True Blood - Inni és élni hagyni című vámpírsorozat negyedik évadja már az amerikai premier másnapjától – több mint három hónappal az HBO-s premier előtt – elérhető lesz az HBO GO online filmtárában.