Ha már regisztrált felhasználó vagy az HBO weboldalán, akkor itt tudsz bejelentkezni a fiókodba:
Ha rendelkezel Facebook felhasználói fiókkal akkor már csak 1 kattintás választ el attól, hogy kihasználhasd az HBO weboldalának minden előnyét!
Belépés
A horrortörténetek félelmetes alakjai most már közöttünk járnak, a barátaink, kollégáink vagy éppen szeretőink. Hogy pontosan miféle lények, hogyan létezhetnek egyáltalán vagy mióta, azt senki sem tudja pontosan. Egyesek szerint elátkozott lelkek, akik haláluk után a Földön rekedtek, mások szerint a pokol szökevényei.
A vámpírok egyébként már évezredek óta "élnek" a Földön. Eric nagyjából Jézus születése idején, alkotója Godric pedig időszámításunk előtt 2000 körül vált vérszívóvá, de léteznek sokkal öregebbek és erősebbek is. A fizikai erejük állítólag összefügg a korukkal, csakúgy, mint a vérszomjuk: minnél idősebbek, annál kevesebb vérre van szükségük az élethez - már ha lehet ezt így nevezni. Ők ugyanis orvosi értelemben mindannyian halottak. Nincs pulzusuk és nem lélegeznek. Nem is csoda, hogy a halandó emberek egyike sem közömbös velük szemben: vannak akik félnek tőlük, vannak akik csodálják őket, vannak akik mindent megtesznek, hogy a közelükben lehessenek, vannak akik maguk is szívesen válnának vámpírrá, míg megint mások tudományos kísérletekhez keresik a társaságukat. A konzervatív csoportok például a gonosz megtestesülését látják bennük és mindent megtesznek azért, hogy elpusztítsák őket mind egy szálig. Ott van például a Nap Egyháza, amit az ifjabb Steve Newlin tiszteletes vezet: egy egész hadsereget szervezett már ellenük.
Egyesek a végtelen öröm forrását látják bennük: a szeretőik, egyéjszakás kalandjaik lesznek vagy csak egyszerűen a vérükre vágynak, az ugyanis a vámpírok felbukkanása óta a legkeresettebb drognak számít a világon. Akadnak donorok is. Ők némi testi örömért cserébe- vagy valami különös perverziótól vezérelve - két lábon járó uzsonnadobozként viselkednek: fikarcnyi ellenszolgáltatásért etetik a vámpírokat a saját testükből.
Ami pedig az orvostudományt illeti - természetesen ők is kiveszik a részüket a vérszívók felbukkanásából: mindent megtesznek, hogy alapos vizsgálatoknak vessék őket alá, hiszen a vérük gyógyít szinte minden betegséget.
Akárhogy is, itt vannak és a mindennapjaik összefonódtak az emberekével, annak ellenére, hogy szinte minden tekintetben gyökeres ellentétei a halandóknak: kizárólag éjszaka merészkednek elő, közel tökéletesen érzelemmentes, aggresszív lét az övék, melyben az élvezetek hajszolása, azon belül is a féktelen szex a legfőbb szempont. Állítólag ez a vámpír életforma velejárója, mondhatni a halhatatlanság mellékhatása. Na nem mintha, ezt bárki is bánná. Ők legalábbis biztosan nem.
Mit érdemes még tudni róluk? Apró, ám nem elhanyagolható tény, hogy bár halottak, mégsem sérthetetlenek. Az ezüst kis mennyiségben legyengíti őket, ha pedig túl sok jut a szervezetükbe végez velük. A napfény sem kíméli őket: másodpercek alatt szénné, majd porrá válnak a nap sugaraitól. A karók és az éles pengék is ádáz ellenségeik közé tartoznak: a lefejezést például már nem gyógyítja a híres-hírhedt vámpírvér sem.
Ezek az úgynevezett "jól bevállt módszerek", ha esetleg egy-egy vámpírcsoport túlságosan elszemtelenedne, mint ahogy azt Malcolm, Liam és Diane tették annak idején az addig teljesen békés Bon Temps és Shreveport környékén, de léteznek kevésbé közismert eszközök is egy-egy vérszívó elpusztítására. Ilyen például a SINO-AIDS, ami ezidáig az egyetlen vámpírokat is megfertőző betegség. Na igen, vámpírnak lenni sem egyszerű...
Csörgő Vivien 2011-09-06 04:18
|
Az Alkonyat színésze a True Blood-ban!
A vámpírfilmek és sorozatok aranykorát éljük, ma már nehéz olyan színészt találni, aki korábban nem alakított vérszívót.
Berendelték a True Blood ötödik évadát
Alan Ball pedig több évre az HBO-hoz kötötte magát.
True Blood – A néző szemével
Vége a harmadik évadnak, egy lelkes nézőnk pedig úgy döntött, megírja benyomásait a vámpírsorozatról. Egyetértetek vele? Írjátok meg saját véleményeteket hozzászólásban!
Bacchánsnő - True Blood enciklopédia
Görög mitológiai alakok, olyan halhatatlanok, akik az abba vetütt hitükből merítik az erejüket.
Tru Blood - True Blood enciklopédia
Nincs is jobb, mint egy jó pofa A negatív! Vagy inkább a 12 éves 0 rh+ az ami bejön? Esetleg tölthetek még egy kupicával a kedvenc olasz B pozitívadból vagy egy bögrével a bal karomból?
Vámpír hierarchia - True Blood enciklopédia
Nincs társadalom egymás alá-, fölérendeltség nélkül, igaz ez a vámpírokra is.