Steven S. DeKnight, a sorozat kreátora egy hosszú interjúban erősítette meg, hogy a 2013-ban érkező Spartacus: War of the Damned lesz az utolsó etap. Bár ő az elején 5-7 évaddal számolt, de annyi nehezéség és tragédia árnyékolta be a sorozat készítését, hogy úgy döntöttek, a csúcson kell abbahagyniuk. “Készíthetnénk még néhány évadot és elhúzhatnánk a történetet, de nem akarjuk, hogy ellaposodjon. Egy utolsó, tíz részes évadba beleadunk apait-anyait.“
DeKnight szerint a Starz sokat kockáztatott a sorozattal, főleg azután, hogy elhunyt Andy Whitfield. Szerinte bármelyik másik stúdió elkaszálta volna a szériát, nem vágtak volna bele a bizonytalanba, főleg az anyagi oldala miatt. De a csatorna ragaszkodott a sorozathoz és el akarták mesélni Spartacus történetét az elejétől a végéig. A készítők éltek a lehetőséggel és az utolsó évadot minden eddiginél nagyobb szabásúra akarják csinálni.
Az utolsó évad első előzetese már napvilágot is látott
A hírek szerint a War of the Damned, azaz 'Az átkozottak háborúja' a Spartacus és Marcus Crassus közötti végső összecsapásra koncentrál majd. “Crassus Caesar segítségével üldözőbe veszi Spartacus-t és többször összecsapnak, miközben keresztbe-kasul kergetik egymást az országon.” – mondta DeKnight még korábban az utolsó évadról.
A sorozat kreátorával készült interjút itt olvashatjátok. Nálunk még javában tart a Spartacus: Bosszú, amelynek főszereplőjével, Liam McIntyre-rel itt olvashattok interjút. Amint hírt kapunk az utolsó évad érkezéséről, azonnal közzétesszük. Addig is itt találtok egy angol nyelvű videót, amelyben Steven S. DeKnight az utolsó évadról mesél.
Forrás: TV Line







