Spartacus

Spartacus kora a Római Birodalom történelmének egyik legeseménydúsabb, belső viszályokkal és szinte végeláthatatlan háborúkkal, hódításokkal tarkított időszaka.

Róma városállama az időszámításunk előtti harmadik századig kiterjesztette hatalmát a teljes Itáliai-félsziget területére, határai a Földközi tenger partjától egészen a Pó partvonaláig terjedtek. Az egyre növekvő állam ennek következtében hamar összeütközésbe került a térség többi nagyhatalmával. Így Karthágóval, mely a kor kereskedelmi kolosszusának szerepét töltötte be, szinte a teljes nyugati vízikerskedelem ezen városállam kezében összpontosult. Az első fegyveres konfliktus nem is várathatott magára sokáig: Kr.e. 264-ben kitört az első pun háború (Kr.e. 264-241). A közel két évtizedes harcok végül a Karthágó vezetői rétegének széthúzásának és a zseniális római hadi újításoknak - mint például a hajóhíd - köszönhetően Róma győzelmével zárultak.

Az ezáltal a punok szicíliai területeivel gazdagodó, majd azt és a később meghódított gall területeket provinciákká szervező Róma azonban nem érezhette magát sokáig biztonságban Karthágóval szemben. A kor egyik legnagyobb hadvezére, Hannibál ugyanis Hispánián és a Pireneusokon átkelve támadt újra Itáliára Kr.e. 218-ban. A meglepett római hadsereg szinte képtelen volt felvenni a harcokat a gallokkal kiegészülő pun haderővel szemben; ekkor lépett azonban színre Cornelius Scipio, akit a történészek Hannibálhoz hasonló tehetséggel rendelkező hadvezérnek tartanak. Scipio elérte, hogy ellensége egészen Afrikáig kövesse az egyenesen Karthágó központja ellen vonuló római csapatokat, majd megsemmisítő csapást mért a pun seregre. A béke és a megtorlás ezúttal végképp megpecsételte Karthágó sorsát, melyet aztán alig ötven évvel a második pun háború után Róma porig rombolt, mivel az megsértette a béke feltételeit - engedély nélkül indított védekező háborút.