Ha már regisztrált felhasználó vagy az HBO weboldalán, akkor itt tudsz bejelentkezni a fiókodba:
Ha rendelkezel Facebook felhasználói fiókkal akkor már csak 1 kattintás választ el attól, hogy kihasználhasd az HBO weboldalának minden előnyét!
BelépésIdén tavasszal, Új-Zélandon kezdik forgatni a Spartacus: Vér és homok második évadát.
Chris Albrecht, a Spartacus-sorozatot gyártó Starz vezérigazgatója bejelentette, hogy a hosszas, fárasztó és nagyon szigorú meghallgatások után a kiemelkedő teljesítményt nyújtó ausztrál film- és tévészínészt, Liam McIntyre-t választották a második szezon címszerepére.
A Spartacus: Vér és homok első évadában Andy Whitfield alakította a hős gladiátort, egészségügyi problémái miatt azonban sajnos nem tudja vállalni a folytatást. Így tehát McIntyre fogja a továbbiakban életrekelteni a trák harcost, aki rabszolgaként került Capuába, majd a város gladiátor-bajnokává vált, később pedig a rabszolgafelkelés vezetője lett. Whitfield állítólag maga is áldását adta az új szereplőre.
„Senki sem tudja igazán helyettesíteni Andy-t, így rájöttünk, hogy olyan valakit kell találnunk Spartacus szerepére, aki előremozdítja a karaktert. Nagyon fontos volt számunkra, hogy Andy támogatta az új szereposztás ötletét és ugyanolyan hősiesen segítette a munkánkat ebben az egész procedúrában, mint amilyen átéléssel alakította Spartacust az első évadban. Ez, és a szerencse, hogy rábukkantunk erre a végtelenül tehetséges és elszánt fiatalemberre, Liam-re teszi lehetővé, hogy folytathassuk a sorozatot” – nyilatkozta Albrecht.
Liam McIntyre-nek nem ez lesz az első televíziós szerepe, játszott a híres ausztrál sorozatban, a Szomszédokban és A hajszában, valamint egy epizód erejéig feltűnt az HBO népszerű minisorozatában, a The Pacific – A hős alakulat című háborús eposzban. McIntyre nemrég fejezte be elő mozifilmjét, a Frozen Moments-et, jelenleg pedig Új-Zélandon edz annak érdekében, hogy a tavaszi forgatásokra gladiátorhoz méltó kondícióban legyen.
A Spartacus: Vér és homok 2010. januárjában debütált a tengerentúlon. Részletgazdag és fordulatos forgatókönyvének, valamint egyedülálló látványvilágának köszönhetően azonnal közönségkedvenc lett, így az sem meglepő, hogy az elmúlt év legtöbbet emlegetett sorozata volt.
A sorozat előzményeit bemutató Spartacus: Gods of the Arena 2011. január 21-én kerül képernyőre Amerikában. Magyarországon az HBO márciusban mutatja be az előzménysorozatot.
Revan 2011-02-08 13:16
|
Bazsi02 2011-01-22 20:39
|
Revan 2011-02-08 13:17
|
Csingiling 2011-01-18 20:26
|
Németh Erika 2011-01-18 11:52
|
Zelei Gabor 2011-01-18 11:45
|
jani_a_hegyrol 2011-01-18 18:39
|
Muszklik, vér és cickók
Köztudott, hogy a Spartacus: Vér és homokban a címszerepet alakító Andy Whitfield komoly betegségen esett át, és minden valószínűség szerint ennek köszönhetjük, hogy folytatás helyett előzményszéria született, melyben Whitfield ugyan szerepet kapott, de csupán a háttérben.
Ismét vértől iszamós az aréna homokja
Amikor a Spartacus: Vér és homok című sorozatot bemutatták az Egyesült Államokban, a kritikusok egyöntetű fejcsóválással, a nézők viszont – legalábbis a fiatalabb korosztály – kitörő örömmel fogadták a tévében addig soha nem látott mennyiségű vért, erőszakot és a szinte minden percben kivillanó női és férfi nemi szerveket. A készítők egy percig sem tagadták, hogy a céljuk pontosan az volt, hogy már az első epizódban sokkoljanak, és egy olyan ókori világot mutassanak meg, amilyet még a Róma sem mert, vagy akart.
Spartacus: Bosszúra fel!
Április 17-én érkezik a Spartacus új évada a magyar HBO-ra! Elevenítsük fel, mi minden történt a Vér és homok és Az aréna istenei szériában.
Spartacus a rabszolgasereg élére áll
Április 17-én érkezik a magyar HBO-ra a Spartacus: Vér és homok várva várt folytatása, a tízrészes Spartacus: Bosszú, amely az első évadhoz hasonlóan bővelkedik az erőszakos és erotikus jelenetekben.
Lucy Lawless-nek láthatatlan ruhája is van
A színésznőt már jó ideje nem Xénaként emlegetjük, hiszen ő Lucretia a Spartacusból. Az interjúból kiderül, hogy tájékozott a természettudományokban, és nagyon jó a humora is!
Harmadszor is kinyitja kapuit az Aréna!
A Starz nagy hírrel lepte meg a nagysikerű Spartacus sorozat rajongóit. Még be sem mutatták a második évadot, máris berendelték a harmadik szériát!
Meghalt Andy Whitfield, a Spartacus: Vér és homok főszereplője
“Egy napos tavaszi reggelen Sydney-ben, a családja körében, szerető felesége karjaiban, a mi gyönyörű, ifjú harcosunk, Andy Whitfield elveszítette 18 hónapos harcát a rák ellen.”
Lucretia él
Múlt héten bemutatták a Spartacus: Vengeance új előzetesét, amelyben hatalmas meglepetés érte a nézőket: Lucretia túlélte az első évad, a Spartacus: Vér és homok végén történt vérengzést.
Ha nem elég Spartacusból!
Május 3-tól keddenként újra megnézheted a Spartacus: Vér és homok két epizódját!
Interjú Batiatus megformálójával!
A Spartacus-sorozat központi alakja Batiatus, akit John Hannah színész testesít meg. A vele készült interjúban közelebbről is megismerheted!
Spartacus:Az aréna istenei
A nagy sikerű Spartacus: Vér és homok után itt az előzménysorozat, a hatrészes Spartacus: Az aréna istenei, amely a Batiatus-ház felemelkedésének és korábbi bajnokának történetét meséli el, vagyis a Spartacus érkezése előtti időszakot idézi fel. A gladiátorsorozat március 22-től látható a magyar HBO műsorán.
Spartacus-játék - Eredményhirdetés
Öt hét után megvannak a győztesek, hamarosan együtt mozizhatunk! A szerencsés nyertesek egy-egy páros belépőt kapnak a Spartacus: Az aréna istenei premier előtti vetítésére.
Wentworth Miller lehet az új Spartacus?
A Spartacus: Vér és homok alkotói állítólag A szökés sztárjával tárgyalnak a betegség miatt visszavonuló Andy Whitfield szerepéről.
Andy Whitfield nélkül folytatódik a Spartacus!
A készítők döntöttek: új főszereplőt keresnek a gladiátorsorozat második évadjára!
Andy Whitfield nem tudja folytatni a Spartacust
A Spartacus: Vér és homok sztárjának betegsége kiújult, így biztosan nem térhet vissza a munkához egy ideig.