Nancy Bootwin a legmenőbb tévés anyukák egyike, az őt alakító Mary-Louise Parker pedig közel az ötvenhez is végtelenül szexis. A Showtime egyik legikonikusabb sorozata a Nancy ül a fűben (Weeds), a csatorna is azt tartja róla, hogy meghatározó volt a sorozatgyártó imázsuk felépítésében. Azonban nyolc évad egy kábeladón futó széria esetében matuzsálemi kor, pláne, ha végig egyenletesen jó színvonalat tudtak tartani. És ez így volt a Weeds esetében, reméljük ebben egyetértetek velünk.

A The Hollywood Reporternek erősítette meg a Showtime a pletykákat, mely szerint a nyolcadik évaddal befejeződik Nancy és fiai története. “A Nancy ül a fűben úttörő a maga nemében azzal, hogy már a nyolcadik évada készült el. A kábelcsatornák történetének egyik leghosszabban futó komédiasorozata. Mindannyian úgy éreztük, hogy most érkezett el az idő a befejezésre. Fontos, hogy Nancy és családjának története méltó lezárást kapjon. A sorozat kreátora, Jenji Kohan folyamatosan meg tudott minket lepni és biztos vagyok benne, hogy az általa kitalált vég a lehető leglátványosabb lesz.” – nyilatkozta a Showtime elnöke, David Nevins.
A Nancy ül a fűben hetedik évada, amelyet már nálunk is láthattatok, Amerikában átlagosan 720 ezer nézőt érdekelt. Már ez az évad is úgy zárult, hogy akár a sorozat befejezése is lehetett volna. A hetedik évad elején 3 évet ugrottunk az időben, amikor is Nancy kiszabadult a börtönből. Az évad végén pedig eldördül egy lövés, de nem derült ki, hogy talált-e a golyó. Erre épít az utolsó évad beharangozó videója is.
Onnan is lehetett következtetni, hogy Nancy története a lezáráshoz közelít, hogy a sorozat anyja/kreátora, Jenji Kohan már más munkák után nézett: leszerződött a Lionsgate-hez, ahol szintén sorozatokat fog készíteni. Az Andy-t alakító Justin Kirk pedig egy ősszel az NBC-n bemutatkozó komédiában kapott szerepet.
Marie-Louise Parkernek közben fellendült a mozis karrierje is, nálunk is láthatjátok őt Bruce Willis oldalán a Redben épp.
A Nancy ül a fűben 8. évada július 1-jén mutatkozik be Amerikában, nálunk pedig ősszel láthatjátok majd a befejező szezont.
Forrás: The Hollywood Reporter
Malinás Krisztina







