A sorozatról
A 3. évadban Claire a férjével együtt azzal küzd, hogy három gyermeke kezd felnőni, míg Mitchell és párja azon gondolkodnak, hogy adoptálnak egy újabb gyereket. Jay még mindig azon igyekszik, hogy fiatal feleségével tudja tartani a tempót.
A tizenegy Emmy-díjjal jutalmazott, áldokumentarista stílusban forgatott vígjátéksorozat három amerikai család mindennapjait mutatja be. Egy minden tekintetben átlagos család életét két rendhagyó – vagy legalábbis nem szokványos – modell ellenpontozza: az alkotók foglalkoznak egy hatvanas férfival is, aki egy feleannyi idős latin-amerikai nőt vett el, és ezzel egy gyerek is a nyakába szakadt; valamint egy meleg párral, amely örökbe fogad egy vietnami gyereket.
Valójában egy családról lehet beszélni, ugyanis a mintacsalád anyukája (Claire) és a meleg pár egyik tagja (Mitchell) a hatvanas férfi (Jay) első házasságából származó gyermekei. Egy ilyen bonyolult családi szövevényben mindig történik valami, így a jelenlegi, harmadik évadra is jut elég néznivaló: Claire a férjével együtt azzal küzd, hogy három gyermeke kezd felnőni (a legidősebb, Haley túl hamar felnőtt is akar lenni), míg Mitchell és párja azon gondolkodnak, hogy adoptálnak egy újabb gyereket. Jay még mindig azon igyekszik, hogy fiatal feleségével tudja tartani a tempót.
 | 2012-06-11 20:00 |
|
 | 2012-06-12 10:50 |
|
 | 2012-06-15 00:30 |
|