A magyar HBO saját gyártású dokumentumfilmje a rendőri hivatást választó romák nehézségeiről mesél. A Romazsarukban az ország három különböző szegletéből származó, három szerethető figura története kel életre.A dokumentumfilm három, különböző életszakaszban lévő roma ember életét vázolja fel, akiknek különböző céljaik vannak. Egyvalami azonban közös bennük: mindhárman olyan álmot álmodtak maguknak, amelyet kevés roma tud megvalósítani: ki akarnak törni, amihez a rendőri pálya jelenti az utat. Sanyi, a főváros 8. kerületében szolgálatot teljesítő, aktív rendőr szeretne hazakerülni Mátészalkára, a szülei közelébe. Mihály, a nyugalmazott vidéki rendőr szeretné hasznosítani mindazt, amit megtanult, és szeretne újra egyenruhában szolgálni. Bea, aki évek óta rendőrségi ösztöndíjas, szeretné, ha felvennék a szegedi rendészeti iskolába, hogy rendőr lehessen. A Romazsaruk által bepillanthatunk a rendőrök mindennapi munkájába is, elgondolkodhatunk azon, jó-e és kell-e roma a rendőrség tagjai közé. Megismerkedhetünk a hírhedt „nyolckerrel” is, a budapesti rendőrök közül a romaságát egyedüliként felvállaló járőr szemszögéből.