Teliholdkor ismeretlen lény támad, az áldozatok száma nő. Lawrence Talbot különös körülmények között veszítette el az édesanyját és most a testvérét is.
Rendhagyó fantasztikus történet pereg a nézők szeme előtt. Nem is annyira a Földre szállt, titokzatos idegenről (vagy bolondról?) szól a mese, sokkal inkább a küldetéséről, az emberiség (ön)vizsgálatáról, melynek során feje tetejére áll a világ rendje. A K-Pax - A belső bolygó izgalmas, vizuális effektusoktól mentes utazás a lélek mélyére.
Prot elmondása szerint a távoli K-Pax nevű bolygóról érkezett, feladata az emberi faj vizsgálata. Mit csinál ennek hallatán az átlagember? Bolond a fickó, diliházba való, mondja, és valóban, „a képzelt beteg” hamarosan az elmegyógyintézetben találja magát, ahol egy igazi harmadik típusú találkozásra kerül sor közte és a pszichiáter Dr. Powell között. A sokat látott, edzett földi halandót persze az sem győzi meg, hogy „betege” fantasztikus csillagászati ismeretekről ad számot, és életet lehel néhány katatón kezeltbe, racionális magyarázatot próbál keresni az esetre. Mindenesetre igyekeznie kell, mert Prot bejelenti, hogy két hét múlva visszatér az otthonába… S ki tudja, mit jelent ez?
Különös hangvételű filmet készített Iain Softley. Az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartja a nézőket, hogy amit látnak, az pszichiátriai eset, vagy hősünk tényleg a K-Pax nevű bolygó szülötte. Persze nem is az a lényeg, hogy Prot őrült-e, vagy felvilágosult szellem, hanem az, hogy elemi erejű hatással van mindazokra, akik kapcsolatba kerülnek vele. „Van valami megnyugtató a jelenlétében és megvan az a furcsa képessége, hogy kihozza az emberekből az őszinteséget” – mondja Prot megformálója, a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey. Méltó társa a pszichiátert alakító Jeff Bridges.
A K-Pax – A belső bolygó című filmet nem lehet beskatulyázni, nem illik bele a filmek egyetlen típusába sem. Bár van benne valami fantasztikus, mégis nagyon is emberi húrokat penget. „Arra ösztönöz, hogy nézzünk a racionálison túl, és ismerjük el az igazság különböző változatainak lehetőségét, még akkor is, ha az már kívül esik tudásunk határán” – mondja Iain Softley rendező.
Vetítési időpontok
Ez a film jelenleg nem szerepel a műsorkínálatunkban
Megosztás
Hozzászólások Kommenteléshez kérünk jelentkezz be vagy regisztrálj először!