Túl nagy a bukáshoz

Oliver Stone a Tőzsdecápák folytatásában próbált szájbarágósan reagálni az elmúlt pár év gazdasági történéseire, míg a Bennfentesek a maga száraz, de nagyon informatív módján dokumentumfilmben foglalta össze, mi vezetett el a pénzvilág térdre rogyásáig. Mindkét filmnek akadtak pozitívumai, de az egyik túlságosan hollywoodi, míg a másik túlságosan elfogult volt, ezért maradéktalanul nem teljesíthették céljukat.

A Krízispont náluk már közelebb állt ehhez. Ugyan kimondatlanul, de a Lehman Brothers cég alkalmazottainak a csőd előtti utolsó napjába kaphattunk betekintést. Feszültség, atmoszférateremtés, karakterek és hitelesség terén is óriási volt a film, viszont csak a válság egyetlen apró szeletébe láthattunk bele, a nagy egész rejtve maradt a cég és alkalmazottainak problémái mellett, bár arra elég volt, hogy simán következtethessünk a további eseményekre.

A Válság a Wall Streeten című HBO gyártású film hivatott arra, hogy befoltozza a lyukakat. A stáblistán rögtön keresni kezdtem Aaron Sorkin nevét, de furcsa módon nem találtam. Pedig a film olyan, mintha Sorkin „folyosón haladva dumálunk” jellegű műveit vették volna alapul, csak nyakon öntötték volna némi dokumentarizmussal, ami leginkább válogatott híradórészletekben jelenik meg. A valós eseményeken alapuló fikció és a dokumentarista részletek egysége rendkívül hitelessé teszi a filmet, ráadásul az a merész ambíció sem nyírta ki, hogy az alkotói nyilvánvalóan arra törekedtek, hogy már-már tablószerűen, jól érthetően mutassák be a válság kirobbanásának főbb momentumait.

A főhősök itt nem a kis halak közül kerülnek ki. Bár a sztori rengeteg szereplő köré épül, a középpontban egyértelműen Henry Paulson pénzügyminisztert és csapatát látjuk, aki minden erejével próbálja megakadályozni a legnagyobb pénzügyi cégek bedőlését, csakhogy ehhez a cégek CEO-ival kellene megegyeznie, ami nem megy egykönnyen.

A másfél órás játékidő alatt egy-egy pillanatra gyakorlatilag az amerikai gazdaság összes fontosabb alakja feltűnik, és néha nem könnyű eligazodni a cégek és érdekek eme átláthatatlan sűrűjében. Kicsit kilóg, amikor a gyengébbek kedvéért elmagyarázzák, mi vezetett pontosan a hitelválság kialakulásához, de ennyi kitérő még éppen belefér.

A nagy halak játszmái végig feszültek, szórakoztatóak és nem kicsit felháborítóak. Elég bicskanyitogató látni, ahogy a társadalom érdekeit magasról letojva irányító vállalati gurukat egyszerűen nem éri el még a legnagyobb baj sem, és mindig van valaki, aki elviszi helyettük a balhét.

A sztorihoz ráadásul Hollywood legjobb karakterszínészei (William Hurt, James Woods, Paul Giamatti…) asszisztálnak, és az a Curtis Hanson rendezte, aki hiába tudja filmográfiájában a Szigorúan bizalmast, jó néhány éve azt hittük, elfelejtette a szakmáját. Hát most bizonyított, mi pedig képtelenek vagyunk 4/5-nél kevesebbet adni az új munkájára.