Terítéken a nő

A 2010-es, a jegypénztáraknál a remélt eredményt jóval alulteljesítő Díva szokatlan kockázatot vállalt azzal, hogy egy népszerű, folyamatosan műsoron lévő darab feldolgozása helyett egyenesen filmre álmodott zenés mű, ami „a vidéki lány nagyvárosba költözik” klasszikus fabuláját sztárokkal a főszerepben eleveníti fel. Ali Rose (Christina Aguilera) megelégeli, hogy egy kisvárosban pincérkedik és esélye sincs a kibontakozásra. Összeszedi mindenét és az álmai, azaz Los Angeles felé veszi az irányt. Végül egy anyagi gondokkal küzdő burleszkklubban köt ki, kezdetben újfent felszolgálóként. Tessnek (Cher) köszönhetően egyre feljebb küzdheti magát a ranglétrán – amihez azért Nikkinek (Kristen Bell), a hely korábbi sztárjának is lesz egy-két szava. Alinak ráadásul választania kell jelenlegi szerelme, Jack (Cam Gigandet) és a bár felvásárlását tervező, nagyágyú Marcus (Eric Dane) között.

A Díva társaihoz hasonlóan a papírvékony történetet csak ürügyként használja az újabb zenés számokhoz. Ám az, hogy a filmben eredeti dalok és biztonsági játékként jól ismert feldolgozások egyaránt megtalálhatók, mintha az alkotók tanácstalanságát jelezné, és ez a végeredményre alaposan rányomja a bélyegét. A számok ugyanis változó színvonalon mozognak és igaz ez az előadóművészekre is: attól például, hogy Christina Aguilerának fantasztikus hangja van, még hiteltelen minden olyan jelenetben, amikor csak beszélnie kell. Részben ennek köszönhető, hogy sem az ő, sem társai karakterét nem sikerül megkedvelnünk, pedig ez alapvető elvárás lenne, hogy a film magával ragadjon.

A színészek ingadozó játéka a minden jelenetről érződő rendezői tapasztalatlanság eredménye. Érthetetlen, hogy miért kellett egy ennyire nagyravágyó projektet elsőfilmesre bízni, pedig már önmagában intő jel lehetett volna, hogy a direktori székben ülő Steve Antin forgatókönyvét két tapasztaltabb szerzőnek (Diablo Cody, Susannah Grant) kellett átdolgoznia mire elnyerte végleges formáját. Antinnak hála a film színvonala folyamatosan ingadozik - a helyenként tisztességes zenés betéteket olykor zavarba ejtően amatőr dialógusok és még a műfajon belül is cikinek számító konfliktusok váltják, végletekig elnagyolt jellemű szereplőkkel.

A Díva sokat akar, de messze elmarad az elmúlt évek olyan musicaljei mellett, mint a Mamma Mia!, Hajlakk és a jelenleg moziban futó Mindörökké rock. Pedig, mi tagadás, azok sem állították túl magasra a lécet, ellenben profi gárda dolgozott rajtuk. Antin filmje esetében ez csak énekesnői és táncosai tekintetében mondható el.