![]() |
winnie
Aki követte a Spartacus-ról szóló híreket, az tisztában van azzal, hogy a sorozat elvesztette az 1. évadban a főszereplőt alakító Andy Whitfieldet, ezért a „Bosszú” alcímet viselő II. évadra már Liam McIntyre próbálkozott meg a rabszolga-felkelés vezetőjének eljátszásával. S ha mindez nem lett volna elég, még a Naeviát alakító Lesley-Ann Brandt is távozott a sorozattól, ami sajnálatos, hiszen, mint kiderült, a rabszolgalány elég fontos szerepet játszik a folytatásban. Egyik változást sem volt egyszerű megszokni, valahogy nehéz volt az új arccal rendelkező karakterek tetteihez a múltbeli, velük megesett eseményeket társítani. Még akkor is nehéz volt elvonatkoztatni, ha tudtuk, hogy szükségmegoldásokról van szó, ráadásul mindkét karakter hatalmas változásokon ment keresztül a két évad között. Nemcsak kinézetre lettek mások, ergó szinte szimbolikusnak is tűnhetnek a színészcserék.
Sok más is megváltozott a sorozatban. Például Batiatus luduszának elhagyását követően odalett a gladiátorok fix táborhelye, ismét láthatunk pár szabad ég alatti jelenetet a sorozatban, ami jót tett az I. évad meglehetősen fix, ludusz-aréna végállomások között ingázó látványvilágával. Persze mindez csak ideig-óráig tartott, hiszen egyrészt Glaberék beköltöztek a Batiatus-rezidenciára, így megmaradt az ismerős terep, másrészt pedig Spartacus-ék szép lassan duzzadó kompániája is inkább a négy fal közé húzódott, hogy minél kevesebb jelenet játszódjon a nyílt terepen. (Annak ellenére, hogy hőseink a II. évadban már nem gladiátorok, még az Aréna is megmaradt - míg a földdel nem tették egyenlővé az 5. részben.)
Mindez első hallásra csalódás lehet, de szerencsére nem az, csak annak, aki a vizualitást a cselekmény elé helyezi. Aki az akciójelenetekre, a lassításokra és a patakvérre kíváncsi, az is bőven megkapja az adagját, azonban a készítők remekül ráéreztek arra, hogy a Spartacus-sorozatnak sokkal érdekesebb része a (és ez furcsán hangozhat) karakterek fejlődése, valamint a végeláthatatlan intrikák sora. Előbbi a rabszolgák között, utóbbi pedig természetesen a rómaiaknál dívik – ők egyébként is mintha nagyobb szerepet kaptak volna ezúttal. Amíg náluk olyan karakterek kavarják a… kavarnivalót, mint Ilythia, Lucretia és természetesen Ashur, addig ezzel nincs semmi gond. Talán még Batiatus hiánya sem fáj annyira.
Mindenkit az érdekel, hogy a II. évad végére megtörténik-e a nagy összecsapás, hogy Glaber megkapja-e, amit „megérdemel” (nem árulom el, hogy a történelem miképp határozta meg a sorsát), illetve, hogy sikerül-e végre valami egységet létrehoznia Spartacus-nak az emberei között. Mert minden van, csak egység nincs, ez egyébként teljesen természetes. Az írók jól ábrázolják a csürheszellemet, a különböző nemzetek fiai közötti totális széthúzást. Kár, hogy mindez úgy jön le, mintha Spartacus teljesen alkalmatlan lenne a vezetésre, hiszen még pár tucat embert sem tud kézben tartani. Hiába no, nem egyszerű a vezetők élete, főleg, ha valaki nem hivatásszerűen készül arra, hogy a rabszolgák élén bemasírozik a történelemkönyvekbe.
A II. évaddal, azaz a Bosszúval kapcsolatban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy milyen jól sikerült az Aréna istenei előzménytörténetét beleszőni a mostani eseményekbe, illetve a karakterek formálásába. Gannicust és a többieket jó volt újra látni. Az egész évad tekintetében a készítők mintha kissé túlzásba vitték volna az I. évados karakterek visszahozását, jószerével csak Barca és Batiatus maradt halott (bár ki tudja, hogy mi történik a szezon utolsó két részében.) Tehát hiába tűnnek olykor nagyon merésznek a készítők, hiába éreztetik velünk azt, hogy egy karakter sincs biztonságban, s hiába öröm viszontlátni a régi ismerősöket, így a néző óhatatlanul is arra fog gondolni minden vélt halálesetnél, hogy pár rész múlva kiderül, hogy csak vaklármáról volt szó.
Ha pedig a szereplőcserék és a produkciós gondok (ld. a II. évad a tervezett 13 rész helyett csak 10 részes lett) nem lettek volna elegendőek, alig pár napja derült ki, hogy hiába döngetett nézettségi rekordokat a Spartacus, az előzetes 5-7 évados tervekkel ellentétben már a 3. szezonnal véget fog érni. Nagy kár.
