Méhen túli szerelem

Fliegauf Bence független magyarként kezdte a karrierjét: amatőr színészekkel forgatott mindenféle formabontó filmeket (Beszélő fejek, Hypnos, Van-e élet a halál előtt), mígnem 2003-ban Rengeteg című nagyjátékfilmjére felfigyelt a Berlini Filmfesztivál is, és meghívta a programjába. A fesztiválsikerek azóta is hűségesen elkísérik, hiszen minden munkája olyan érdekes és izgalmas formai kísérlet, amely a nagyközönség által fogyasztható formában teszi fel a hajmeresztő kérdéseket. A Dealer egy drogkereskedő egyetlen napját mutatta be, a Tejút című ambient műve egy teljesen új műfajt alkotott, és a Womb sem lett kivétel: a klónozás és a vérfertőzés bugyraiban mártózik meg egy teljesen konform filmben. Kétségkívül az életmű csúcsa, hogy a magyarországi romagyilkosságokat feldolgozó filmje, a Csak a szél elnyerte a zsűri nagydíját az idei Berlinálén.

A magyar rendező a Womb készítése során forgatott először európai stábbal és profi színészekkel: nem kisebb nagyágyút sikerült megszerezni a címszerepre, mint Eva Greent, az Álmodozók és az egyik James Bond-film sztárját, és a sor nem itt ér véget. A férfi főszereplő az a Matt Smith, aki időközben a Ki vagy doki?-ban (Doctor Who) lett igazán nagy név, Lesley Manville pedig Mike Leigh egyik kedvelt színésznője, legutóbb a Még egy év című filmben alakított emlékezeteset. Szóval Fliegaufot bedobták a mélyvízbe, és ha még mindez nem lett volna elég, akkor a forgatás helyszínéül szolgáló Stylt-sziget másik felén ugyanabban az időben dolgozott Roman Polanski rendező A szellemíró című filmjén nem kisebb sztárokkal, mint Pierce Brosnan és Ewan McGregor.

Jó hír, hogy Fliegauf átment a vizsgán: a Womb egy tabukat feszegető, ám abszolút közönségbarát film lett, egy szerelmes nő rendhagyó története. Rebecca szerelme elvesztése után úgy dönt, a klónozás segítségével újraszüli szerelmét: a film pedig kegyetlen pontossággal követi végig az ellentmondásos következményeket. Fliegauf filmjében egy párhuzamos univerzumot teremt, amelyben a klónozás és a klónok kirekesztése a normális élet velejárója, hiába lázadnak az ökoterroristák az intézményrendszer ellen.

A rendező szemfüles rajongói finoman elszórt kézjegyeket is felfedezhetnek az ízig-vérig európai filmen: az olyan apró gegek, mint a 72. emeletre szánt csiga, az élve eltemetett robot és a bölcsen hunyorgó kutya mellett ott találjuk az olyan visszatérő motívumokat, mint a biotechnológia, a halál utáni élet vagy az incesztus. A banánon hízlalt csótány képe éppen elég meghökkentő ahhoz, hogy ha valaki először találkozik Fliegauf életművével, akkor is képet kapjon az őt foglalkoztató gondolatokról.

A nagyapát alakító Lénárt Istvánon kívül egyetlen magyar közreműködő volt még a csapatban: az operatőr Szatmári Péter lenyűgöző munkát végzett, a Womb beállításait, képeit nem fogjuk egyhamar feledni. A lélegzetelállító helyszínhez tökéletesen passzoló, visszafogott és letisztult képek mesélik el a szerelmes pár, majd anya és fia történetét. Mindenképpen ki kell emelni a jelmeztervező Mariano Tufano munkáját is, ha lenne Womb bolt gyönyörűen kötött, pasztellszínű pulóverekkel, simán vásárolnék ott.

A Womb tehát tulajdonképpen egy egyszerű szerelmesfilm, de nem a hagyományos formában: egy nő szerelméről, fájdalmáról és tűréséről beszél, előkészítve azt az elkerülhetetlen lezárást, amit nem biztos, hogy mindenkinek bevesz a gyomra. De az ilyen élményekért nézünk Fliegauf-filmeket: szép és izgalmas is, de azért van benne valami zavaró, ami talán egy picit még taszít is minket.

Kinek? Anyáknak és fiaiknak, szerelmeseknek és gyászolóknak.