Ketten a kilométerek ellen

Ez a fajta kontroll nélküliség azonban nemcsak áldás, hanem átok is tud lenni. Amíg P.T. Anderson a Boogie Nights sikere után teljes szabadságot kapva készítette el a Magnóliát, amit máig is imádunk, addig Richard Kelly a Donnie Darko után hiába forgatta teljesen a saját elképzelései szerint A káosz birodalmát, a film mégis egy nézhetetlen katyvasz lett. Todd Phillips filmográfiájában ugyan a Másnaposok előtt is akadtak sikerfilmek (Cool túra, Sulihuligánok), de ilyen elképesztő népszerűségnek egyik korábbi műve sem örvendett. A Warner a bevételeket látva tárt karokkal fogadott bármilyen ötletet a direktortól, de ő a lehetőséget azzal használta ki, hogy ugyanazt csinálta, amit eddig: egy mozit a férfibarátságról.

A Terhes társaságtól a fenten vázolt szabadság miatt pont kicsit merészebb hangvételt és nagyobb bátorságot vártunk, ám ehelyett a direktor inkább óvatos duhajként viselkedett. Zach Galifianakist pontosan ugyanarra a zizis, szakállas szerepre szerződtette, amilyennek a Másnaposokban megszerettük, míg Robert Downey Jr. neve a Vasembernek köszönhetően a forgatás idején felért egy pénzügyi biztosítással. Mivel a gyors tempójú forgatás (még a Másnaposok 2 előtt gyorsan le kellett tudni) miatt igazán jó sztorit nem volt idejük kitalálni, azt csinálták, amit a vígjátékkészítők általában akkor szoktak, ha épp nem jut jobb az eszükbe: road moviet készítettek. Az utazás folyamata már önmagában ad egy szép történetívet, egy másik hollywoodi komédiaiskolából származó lecke szerint pedig az úton két olyan alaknak kell összezárva utaznia, akik eleinte gyűlölik egymást. Az idő előre haladtának és a közös kalandoknak köszönhetően később persze megszeretik egymást, sőt a végére jó barátok lesznek. Az ilyesmit hívják úgy az amerikai filmesek, hogy „bromance”.

A Terhes társaság legfőbb erőssége a karakterközpontúsága. A legtöbb poén a két főszereplő jelleméből fakad, ráadásul minden hülyeségük ellenére mindketten szerethető fazonok. A látogatás Juliette Lewiséknál (a rendező cameojával!) vagy a kávéfőzés a fater hamvaiból például kifejezetten fergetegesek, és kár érte, hogy legalább ennyi ízléstelen és felesleges szcéna is akad a repertoárban. Todd Phillips bevált alkotóelemekből rakott össze egy működőképes vígjátékot, de ahhoz képest, hogy a Warnernél teljesen szabad kezet adtak neki, ez bizony kisebb csalódás. Valamiért nem merte kockára tenni egy merészebb mozival a karrierjét, és inkább maradt a kaptafánál. De az is lehet, hogy ő egyszerűen olyan mozikat szeret csinálni, amit eddig is, és nem is vágyott arra, hogy valami mást tegyen le az asztalra. Egy 3/5-ös osztályzatra ez azért így is bőven elég, és a Másnaposok 2-őt látva a Terhes társaság egy kicsit még fel is értékelődött a szememben.