A Tévékritikusok Szövetségének (Television Critics Association) nyári sajtóturnéján az HBO megerősítette, hogy tervben van a 2011-ben négy Oscar-díjra jelölt vígjáték adaptációja. A film írója és rendezője, Lisa Cholodenko a közelmúltban nyújtotta be a sorozat forgatókönyvtervét a csatornának.
A gyerekek jól vannak című komédia egy leszbikus pár – akit Julianne Moore és Annette Bening alakít – és két gyermekük történetét meséli el, akik mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és tinédzserekké cseperedve úgy döntenek, hogy felkutatják apjukat. A tévés változatról szóló első hírek tavaly ősszel láttak napvilágot, mely szerint a sorozat a mozifilm eseményeit megelőző és az azt követő történéseket is bemutatná. Azonban azt egyelőre még homály fedi, hogy kik fognak feltűnni a főszerepekben.








