close
premier
utoljára
5201_-_254

Tarantino döntése felkavarta Velencét

Kisebb botrányt okozott a Velencei Filmfesztiválon, hogy olasz újságírók egy csoportja részrehajlással vádolta meg Quentin Tarantinót, a zsűri elnökét.

A felháborodást az váltotta ki, hogy a rendező volt barátnője, Sophia Coppola kapta a fesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt "Somewhere" című drámájáért. Tarantino állítja, a döntés egybehangzóan született, ám a helyi média továbbra is megkérdőjelezi a mester döntését. Gyanúsnak vélik ugyanis, hogy barátja, Alex de la Iglesia szintén díjakat nyert "Balada triste de trompeta" című alkotásáért, mentora, Monte Hellman pedig a Tarantino-vezette zsűri életműdíját vehette át. A Kill Bill rendezőjét tehát kemény össztűz alá vették az olasz kritikusok.

Paolo Mereghetti, a neves forgatókönyvíró a Correre della Sera című lapnak úgy nyilatkozott: "Quentin Tarantino elnökletével előtérbe került a legnyilvánvalóbb konfliktus kérdése", más újságírók pedig túlértékeltnek tartják de la Iglesia fesztiváldíjas filmjét. A rendezvény védnökei eddig még nem kommentálták a kialakult vitát.

2010-09-13

Tisztelt Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat.

 

A cookie-k használatáról és a használatuk módosításáról itt tájékozódhat.


Többet ne jelenjen meg