Miért dokumentumfilmeket rendezel?
Amikor huszonévesen a legkedvesebb időtöltésem (sokszor üres mozitermekben) a dokumentumfilm-nézés volt, nem is mertem arra gondolni, hogy ez egyszer az én hivatásom lehet. Aztán így hozta a sors, de biztos nem a véletlen. Ebbe tanultam kicsit bele. Élvezem. A jó dokufilm többet ér bármely játékfilmnél, hiszen valóságos, igazi…
Mennyire kötődsz a filmjeid szereplőihez? Vannak esetleg olyanok, akikkel azóta is tartod a kapcsolatot?
Nagyon kötődöm, túlságosan is olykor, de ezt a műfajt csak így lehet csinálni. Sokakkal tartom a kapcsolatot. Legyen az „bűnöző” vagy akár pap…
Nehéz pártatlannak maradnod? Mennyire szükséges ez egyáltalán?
A lelkemben egyáltalán nem vagyok pártatlan, de ez a filmben nem derülhet ki. Persze rajtam megy át a dolog, magamon eresztem át, és semmi sem véletlen – már a témaválasztás sem –, de fontos, hogy ne legyek prekoncepciókkal, előítéletekkel vádolható. Csak pozitív dokumentumfilm létezik. Illetve az igazán jó dokufilm sohasem lehet negatív… olyan mélyre kell menni, ahol már nincs pozitív és negatív… ÉLET van!
Miért pont a Pusker lányok? Mitől olyan egyedi az ő történetük?
Velük találkoztam, ezért ők. A filmből kiderül, miért egyedi az ő történetük… „más dimenzióban” élnek, mint a mindenki által megszokott… szép, valóságos mese…
Egyébként is fontos neked a zene? Több filmedben (Hangköz; Mi hárman, a család és a jazz) szerepet játszik.
A mélység a fontos. A zene ebben segíthet.
Honlapodon azt írod, a jó dokumentumfilm „eggyel beljebb lép”. Hova jutunk ezzel a filmmel? Mi van eggyel beljebb? Mi a Láthatatlan húrok üzenete a te meglátásod / szándékod szerint?
A dokumentumfilmezésnek egy olyan műfaját művelem, amely az egyes emberek életét, sorsát olyan közelről, olyan mélységben és hitelességgel láttatja, írja le, követi nyomon (mindezt művészi megfogalmazásban, aprólékos, kitartó munkával), ahogyan azokkal a hétköznapokban valószínűleg sohasem találkozunk. Hiszen egyszerűen nem adatik meg a lehetőség, hogy az emberi sorsok, a „valóság” sokszínűségét, többféle igazságát, tanulságát megtapasztaljuk, érzékeljük. Ezt teszi meg helyettünk a dokumentumfilmes: eggyel beljebb lép, fogja a kezünket, és a filmmel együtt mi is beljebb léphetünk…
A Láthatatlan húrokkal is „az élet megismerésében” jutunk beljebb. És ez jó. Az igényes, alapos szorgalommal, alázattal készült dokumentumfilm még az általunk ismerősnek vélt témában is (hát még a teljesen ismeretlen területeken) a valóság olyan mélységeit láttatja, amelyek teljesen új, mély élmények, érzelmek átéléséhez segítenek hozzá.
Milyen volt a Pusker lányokkal együtt dolgozni?
Fantasztikus élmény volt Julival és Ágival együtt dolgozni… természetesen… nem egyszer csordult ki a könnyem a kamera mögött. Ugyanakkor rettenetesen nehéz is, hiszen a lányok legmélyebb érzéseit kellett előhívnom úgy, hogy közben ezzel sohase éljek vissza. Engem is rettenetesen kimerített. Nagyon közeli a viszonyunk, de hát én nemcsak magánember, hanem filmkészítő is vagyok… ez pedig nehéz „szerep”.
Ági többet szerepel a filmben, mint Juli. Ez miért van?
Így hozta a történet. Meg aztán Juli a forgatás első éveiben túl fiatal volt, nem akartam sokat „kínozni”.
Hogyan jellemeznéd Julit 5 szóval?
Angyali báj, ördögi tehetség, királynői alkat.
Hogyan jellemeznéd Ágit 5 szóval?
Angyali báj, önfeláldozó, szorgalmas.
Mindkettőjük az élet minden területén hiperérzékeny és hiperigényes.
Kinek ajánlod a dokumentumfilmet?
Minden filmemet, így a Láthatatlan húrokat is, bárkinek, az EMBEREKNEK ajánlom.
Tervezel folytatást a filmnek, amiben tovább kíséred a lányok életének/pályájának alakulását?
Most egyáltalán nem, talán majd egyszer, ha úgy érzem, és ők sem bánják…
