A Taxisofőr és a Dühöngő bika direktora az Akadémia legmagasabb elismerését veheti át február 12-én, a filmművészetben nyújtott kiemelkedő tevékenységéért. A 69 éves Scorsesét teljesen meghatotta a kitüntetés.
“Hatalmas megtiszteltetés nekem, hogy az Akadémia elismer. Most már én is egy neves szakemberekből és barátokból álló csapat tagja lehetek.” – nyilatkozta.
A BAFTA elnöke, Tim Corrie hozzátette: “Martin Scorsese saját korának legendája. Sőt, a világ mindn táján inspirálja a fiatal kedzőket is. Inkább nekünk megtiszteltetés, hogy az Akadémia tagjai között tudhatjuk a mozitörténelem egyik kiemelt alakját. Alig várjuk, hogy mindez valósággá váljon február 12-én, Londonban.”
Scorsese lelkesedése és meghatottsága nagyon is érthető, hiszen olyan elődökhöz csatlakozhat, mint Charlie Chaplin, Alfred Hitchcock, Steven Spielberg, Dame Elizabeth Taylor, Sir Anthony Hopkins, Dame Judi Dench, Vanessa Redgrave és Sir Christopher Lee.
Szakami múltját tekintve ugyanakkor nem kétséges, hogy kijárt neki. 1991-ben BAFTA-díjat nyert a Nagymenők című filmjéért, 1975-ben Arany Pálma díjat kapott az Alice már nem lakik itt című drámáért. Golden Globe-ot 2003-ban és 2007-ben vihetett haza, a New York bandáiért, valamint a Tégláért. Az Oscart is megízlelte, szintén A Téglának köszönhetően.


































