Nicolas Cage évekig dolgozott azon, hogy kivívja a hollywoodi álomgyár tiszteletét. Fiatal lázadóként láthattuk kígyóbőr zakós Elvis imitátorként a David Lynch által rendezett Veszett a világban, azóta azonban megkomolyodott. Napjainkra, saját állítása szerint teljesen lenyugodott, a tisztes családi élet átformálta a jellemét, ezért már nem szívesen szerepel erőszakos filmekben.
„Egy kicsit belefáradtam azokba a filmekbe, amelyekben állandóan le kell lőnöm valakit. A karrierem elején arra vágytam, hogy a punk-rock énemet kifejezésre juttathassam, ezért minden olyan szerepet elvállaltam, ahol a düh és a harag a karakter fő jellemzője volt. Mostanában inkább olyan filmeket szeretnék csinálni, amelyek elgondolkodtatják az embereket, megváltoztatják az életüket, segítenek a nehéz helyzetekben... Bármit, ami segíthet az embereknek átvészelni a nehéz napokat. Ez az igazi szórakoztatás!
Felelősséget érzek a fiaim miatt is. Szeretnék jobb ember lenni a munkámban és a magánéletemben egyaránt. Szeretném, ha a gyerekeim büszkék lennének rám, ezért azon vagyok, hogy olyan filmeket vállaljak, amik szórakoztatóak és jelentőségteljesek tudnak lenni anélkül, hogy erőszak vagy pusztítás lenne bennük. Az életem jelen szakaszában inkább a látvánnyal és a képzelet erejével szeretnék szórakoztatni...
Tudom, ez furcsán hangzik azok után, amilyen produkciókban szerepeltem ezelőtt, de megváltozott a nézőpontom, olyan filmek részese próbálok lenni, amik valami érdekeset mondanak az életről.”
Más színészek szájából talán sekélyesnek hatnának ezek a szavak, de Nicolas Cage olyan nyíltsággal és meggyőződéssel beszél, hogy nem vitás, valóban újragondolta a karrierjét.
A Képlet (Knowing) című filmje már ennek az új, spirituálisabb gondolkodásnak a fényében készült. Cage a filmben egy asztrofizikust alakít, akinek a kezébe kerül egy számsorokkal teleírt papírlap, amit 50 évvel ezelőtt egy általános iskolás kislány zárt időkapszulába. A professzor megdöbbenve tapasztalja, hogy a számok dátumokat jelentenek, amelyek a világot sújtó nagy katasztrófák időpontját jelzik. Cage karaktere minden erejével azon van, hogy megakadályozza a világot fenyegető apokalipszist, méghozzá a titokzatos jóslatért felelős nő pszichológiailag igencsak labilis lányának segítségével.
A film határozottan előrelépés Cage ezt megelőző, gyengébb filmjei után, mint amilyen a Next – A holnap a múlté vagy A szellemlovas voltak.
A Képlet cselekményének a nagy része a karaktered és a fia kapcsolata körül forog. Ez mennyire volt szempont számodra, mikor elvállaltad a szerepet?
Kulcsfontosságú volt. Ezt a filmet az elsőszülött fiamnak, Westonnak dedikálom, mivel a kapcsolatunk egyedülálló apa és fiaként nagyon hasonló, mint a filmben Chandler Canterbury-vel, aki a fiamat játsza. Sok jelenet a filmből pontosan felidézett bennem olyan emlékeket, amiket Westonnal éltem át.
Ez a forgatókönyv a legjobb időben jutott el hozzám. Képtelen lettem volna megcsinálni ezt a filmet tíz-húsz évvel ezelőtt. Már rendelkezem azzal az élettapasztalattal és érzelmi erőforrással, hogy megformáljak egy ilyen karaktert. Valójában néhány jelenet komolyan leképezte a Weston és köztem lévő kapcsolatot. Régóta szerettem volna kifejezésre juttatni ezeket az érzéseket és boldog vagyok, hogy ezzel a filmmel sikerült.
Tehát a karaktered meghatározó eleme az, hogy egyedülálló apuka...
Igen. Elfogult vagyok ezzel a témával kapcsolatban, de ennek megvan az oka. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy válás után az apa csak szökőévente láthatja a gyermekét. Ez egy bosszantó beidegződés. Attól, hogy férfi vagy, nem igaz, hogy képtelen vagy gondoskodni egy gyerekről. Szóval a Képletben megláttam a lehetőségét annak, hogy magam cáfoljak erre rá és lehetőségem nyílt egy egészen más archetipus bemutatására.
Amikor Weston még kicsi volt, egyedülálló apa voltam Los Angelesben, ami lássuk be, tartogat némi kihívást. Megtanultam, hogy nem kell feladnom a jogomat, hogy láthassam a fiamat. Mindegy, milyen akadályokat gördít az ember elé a jogrendszer, vagy az exfeleség, kitartónak kell lenni.
A lelki és erkölcsi átalakulásodban szerepe van a fiad, Kal-El 2005-ös születésének is?
Ez is közben játszott, biztos vagyok benne. Egy csodálatos család vesz körül, ezáltal rájöttem, hogy az életben sokkal fontosabb a szépség, a béke és a megértés, mint az ambíciók vagy a lázadás. Művészi vénával vagyok megáldva és nem tagadom, a népszerűséget is szeretem. De ezek önző és tiszavirág életű dolgok. Változtattam az életemen és megtanultam értékelni az apró dolgokat is. Ez szörnyen sablonosan és unalmasan hangozhat, de hiszek benne.
A házasságod Alice Kimmel megváltoztatta a világról alkotott képedet vagy a gondolkodásodat?
Segített visszatalálnom egy olyan útra, ahol biztonságban érzem magam. Nagyon elgyötört és kiábrándult voltam, mire felnőtté váltam. Ezért nem szeretnék senkit okolni, de befolyásolta az életemet, azt, hogy hogyan reagálok dolgokra.
Amikor elérsz egy szintre a személyiséged fejlődésében, hogy értékelni tudsz egy másik emberi lényt, egy társat... ez az, amit én megtaláltam Alice-ben. Erőt ad nekem, vele minden sokkal tisztább és könnyebb.
Úgy érzed, jobb apává váltál?
Nem, nem hiszem. Bár Westonnal különböző okok miatt kevesebb időt töltöttem annak idején, mint most Kal-Ellel, de mindig igyekeztem egyformán jó apja lenni mindkettőjüknek. Tiszta szívből szeretem a gyerekeimet, de ez természetes, hiszen olasz családból származom.
Biztos vagyok benne, hogy amióta csak Weston megismerte az öccsét, szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Ez a legnagyobb boldogság számomra. A családom, az, hogy ilyen szépen, szeretetben élünk, sokkal nagyobb teljesítmény, mint bármi, amit színészként elérhetek. Össze sem lehet hasonlítani.
Kért Alice valaha olyasmit, hogy vállalj kevesebb kockázatot, vezess lassabban vagy ilyesmi?
Nem kellett neki. Magam döntöttem úgy, hogy változnom kell, mert ő és a fiunk sokat jelentenek nekem. Minden más egyszerűen értelmetlenné vált. Azért még mindig szeretek felfedezni új dolgokat, azt hiszem, mindig lesz egy független oldalam, de a vad napjaimnak vége.
Ezért akartál néhány éve mindenáron Bangkokban forgatni?
(nevet) Tetszett a film ötlete, de katonai puccsra nem számítottam! Néhány jelenetet szerettünk volna rögzíteni a hajnali Bangkok fényeiben, a külvárosban. Egyszer csak a férfi, aki a fegyvereinkért felelt, megszólalt: „Nem folytathatjuk a munkát, mert katonai államcsíny folyik éppen, és ha tüzet nyitunk, azonnal visszalőnek ránk.” Én pedig azt válaszoltam: „Na jó, én már léptem is!” azonnal a feleségemre és a fiamra gondoltam, akik elkísértek Bankokba. Fogtam egy hajót, elvitettem magam a szállodáig, felébresztettem őket és azonnal kimentünk a reptérre, és feltettem őket az első koreai gépre. Aztán visszamentem, és befejeztem a filmet.
Nem volt benned félelem vagy nyugtalanság, mikor visszamentél?
Persze, hogy volt! De meg kellett próbálnom higgadtnak maradni. Ez persze elég nehéz, mikor tankokkal találod szemben magad. Eszembe jutott, hogy akár meg is hallhatok. Ez volt a legszörnyűbb élmény, amit valaha átéltem! Nem tudtam, mi fog történni. Lehetett volna így is, úgy is, de végül épségben megúsztam.
Megkockáztatnád mindezt még egyszer?
Nem!
Beszéltél az új szemléletmódodról és irányelveidről, amelyeket az életben és a munkádban egyaránt követsz. Hogyan mutatkozik meg mindez az elkövetkezendő filmjeidben?
Azt hiszem, nem vállalok több erőszakos filmszerepet. Úgy érzem, egy-egy film befolyásolni tudja emberek millióinak a gondolkodását, ez pedig hatalmas felelősség és nagy hatalom. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a szólásszabadságban, hiszek, de sokkal fontosabbnak gondolom a látvány és a képzelőerő szárnyalását.
Inkább olyan szerepeket keresek, amelyeknek morális vagy spirituális érdemeik vannak. Egy jó dráma nem pusztán szórakoztat, de el is gondolkodtat. Persze nem könnyű ilyen ajánlatokat találni, főleg mivel sokan még mindig úgy gondolják, hogy nem illik hozzám az ilyesmi.
Mi a véleményed a Képlet morális vagy spirituális kérdéseiről?
A jó sci-fi intelligens. Nagy kérdésekkel foglalkozik, olyan dolgokkal, amik elvben nem lehetetlenek, de az embernek szüksége van a képzelőerejére ahhoz, hogy azonosulni tudjon vele. Ez egyedülálló lehetőség egy színésznek arra, hogy kifejezze magát, és magával ragadja a közönségét.
Mit gondolsz a film apokaliptikus üzenetéről?
A világvége mindig is foglalkoztatta az embereket. Megvan a képességünk arra, hogy megsemmisítsük, vagy megmentsük magunkat, a kérdés csak az, mit kezdünk ezzel a felelősséggel.
Mit tennél, ha előre láthatnál jövőbeli eseményeket vagy katasztrófákat?
Szeretnék előre tudni a közelgő tragédiákról, ha meg tudnám akadályozni őket. De ez nem hiszem, hogy sokban különbözne a szülői ösztönöktől. Ez olyan, mint mikor a filmben a fiam kérdezi, hogy „Most meg fogok halni?”, miire azt válaszolom: „Sohasem hagynám, hogy megtörténjen!”
De másrészről viszont szeretem a meglepetéseket. Azt hiszem az élet rettenetesen unalmas lenne, ha mindent előre tudnánk.
Van egy szörnyű légikatasztrófa a filmben. Milyen volt a forgatáson átélni?
Ez egy megismételhetetlen, egyszeri jelenet volt, szóval nagyon izgultam, hogy nehogy hibázzak. Ha elrontottam volna valamit, az elejétől kellett volna elkezdeni a jelenetet, a pirotechnikusoknak újból fel kellett volna gyújtaniuk a díszletet…szóval nagyon macerás lett volna. Persze voltak kaszkadőrök, de ők is csak emberek. A rémület, amit az arcokon látsz, nagyon is valódi.
Miért nem készítesz több vígjátékot?
Nem ugyanazokat a dolgokat találom általában viccesnek, mint mások. Nem igazán kedvelem a trágár vagy szexista humort. A különös emberi jellemek és az abszurd szituációk sokkal inkább mulattatnak.
Mi a legfélelmetesebb dolog, ami valaha történt veled?
A legfélelmetesebb élményem a Los Angelesi autópályán történt. Automata váltós sportkocsim volt, de a srácok a gyárban nem végeztek valami jó munkát. Elismerem, elég gyorsan hajtottam, de aztán történt valami a váltókarral, ami miatt hirtelen nagyon lelassult az autóm. Megpördültem és a szembe sávban találtam magam. A többi soför veszettül fékezett és azon manővereztek, hogy kikerüljenek. Máig nem értem, hogy úsztam meg!
| Kövess minket: |
   
|
