Ez az első alkalom, hogy egy, a közép-európai HBO által gyártott produkció ilyen rangos nemzetközi elismerésben részesül.
A győztesek november 22-én vehették át a díjat a Nemzetközi Emmy-díjkiosztón New Yorkban.
Az Ion B. szerint a világ készítői közül Carmen Harabagiu, az HBO Románia Country Managere, Aurelian Nica és Andrei Cretulescu producerek, és a film rendezője, Alexander Nanau képviseltették magukat a gálán.
„Köszönöm a zsűrinek a döntést. Ez az első alkalom, hogy az HBO Közép-Európa produkciója ilyen rangos elismerésben részesül. Nagy örömömre szolgál, hogy átvehetem az Emmy-díjat mindazok nevében, akik nagyon keményen dolgoztak ezen a dokumentumfilmen” – mondta a díj átvételekor Carmen Harabagiu, az HBO Románia Country Managere.
Linda Jensen, az HBO Közép-Európa vezérigazgatója hozzátette:
„Nagyon büszke vagyok az HBO Románia eredményeire, rengeteg kreatív tehetség van Közép-Európában, és a Nemzetközi Emmy-díj is bizonyítja, hogy a helyi saját gyártásokat bármikor össze lehet mérni a világ vezető produkcióival.”
Az HBO Közép-Európa egyre több saját gyártású dokumentumfilmet, drámát és vígjátékot készít Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Romániában és Bulgáriában, évről évre több időt szánva a témák felkutatására és a kivitelezésre.
Az Arts Programming kategória további jelöltjei:
All My Life: Cazuza, TV Globo, Brazília,
Imagine...David Hockney: A Bigger Picture, BBC/Coluga Pictures, Nagy-Britannia
és Personas Inside Out, TV Asahi, Japan.
Az Ion B. szerint a világ rendezője, Alexander Nanau egy évig követte Ion Barladeanut, aki hajléktalanból vált korunk fontos képzőművészévé. A film már nem sokkal 2009-es bemutatója után megnyerte a legrangosabb román filmes elismerést, majd több mint 30 fesztiválra kijutott versenyfilmként.
A Nemzetközi Emmy Gála a világ legrangosabb nemzetközi eseménye a televíziós szakmában. Minden évben novemberben tartják a New York-i Hilton Hotelben, a legnagyobb hírességek jelenlétében. Összesen 10 kategóriában osztanak díjakat, és több mint 1.000 szakmabeli, 200 újságíró, valamint számos fotós és a világ vezető médiumai gyűlnek össze, hogy megünnepeljék az Egyesült Államokon kívüli televíziózást.

































