A Colette Burson és Dmitry Lipkin által készített HBO-s sikersorozat második évada szeptember 14-től látható a mozicsatornán Thomas Jane, Jane Adams és Anne Heche főszereplésével.
A helyszín (még mindig) a recesszió sújtotta Detroit külvárosa, a főhős pedig továbbra is az elvált tanár és edző Ray Drecker (Thomas Jane), aki nem éppen szokványos módon próbál extra bevételre szert tenni - elkeseredett nőknek bocsátja áruba „világbajnok szerszámát”.
Amikor utoljára találkoztunk Rayjel és a nem sok jót ígérő stricijével, Tanya Skagle-lel (Jane Adams), a kétoldalú megállapodásuk új „fejet” növesztett, miután Lenore Bernard (Rebecca Creskoff, mostantól állandó szereplője a sorozatnak), a manipulatív „életvezetési tanácsadó” rábeszéli Rayt, hadd legyen ő a másik stricije, ezzel nem kis fejtörést okozva Tanyának.
Az új évad kezdetén Ray baseball edzősködik, de tömeges elbocsátás fenyegeti őt és tanártársait a középiskolájában, így mellékfoglalkozása még az eddiginél is fontosabb lesz. Amíg Ray új ügyfelek felkutatását fontolgatja, sőt még egy segéd (!) alkalmazásán is elgondolkodik, hogy teljesíteni tudja az igényeket, a két strici, Tanya és Lenore továbbra is ölre megy, hogy melyikük irányítsa a férfi „növekvő” karrierjét. Míg Lenore továbbra is finom modorú prostituáltként kínálja Rayt menő ügyfeleinek, Tanya inkább azt akarja bebizonyítani – önmagának és Raynek is –, hogy ő az, aki tudja, mitől lesz valaki sikeres, és hogy ő jóval erkölcsösebb strici, mint Lenore.
Eközben Ray ex-neje, Jessica (Anne Heche), aki az első évad záróepizódjában összeomlott, miután egy szállodaszobában hiába várta Lenore dzsigolóját (akiről kiderült, hogy Ray), újabb érzelmi válaszút elé kerül. Amellett, hogy elégedetlen egyhangú életével, melyet jelenlegi férje, a csélcsap bőrgyógyász, Ronnie Haxon (Eddie Jemison) mellett él, aggódik szeszélyes ikergyermekei, Damon és Darby (Charlie Saxon és Sianoa Smit-McPhee) növekvő függetlensége miatt is. Végül egy ismerős archoz fordul, hogy segítsen neki boldogulni ebben az érzelmi és fizikai zűrzavarban.
A HUNG - Neki áll a zászló című sorozatot – melynek első évada 2009 szeptemberében fejeződött be – a New York Times az „HBO legjobb új vígjátékának” kiáltotta ki, az USA Today pedig „ügyes társadalmi szatírának” nevezte. A Detroit News „jó, de gonosz humorúként”, valamint „erős függést okozóként” jellemezte, míg a San Francisco Chronicle „frissnek” és „nagyszerűnek” titulálta.
Az HBO-sorozat két Golden Globe-jelölést kapott: a Legjobb férfi főszereplő televíziós sorozatban (vígjáték vagy musical) (Thomas Jane) és a Legjobb női mellékszereplő sorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben (Jane Adams) kategóriákba.
Hung - Neki áll a zászló 2. évad premier: szeptember 14-én kedden 21:20-tól az HBO-n





























