A Hollywood Reporter szerint a rendező döntött úgy, hogy bemutatja a még nem teljesen kész kalandfilmet a fesztiválközönségnek. 1991-ben mutattak be utoljára filmet befejezetlen változatban, a Walt Disney stúdió Szépség és a szörnyeteg című rajzfilmjét.
Scorsese maga vezette fel a filmet a fesztiválon: “Még vannak olyan részek a filmben, amit előképnek nevezhetnénk. Komputer generált emberek, akikről azt ígérték, hogy emberek lesznek, nagyon remélem, hogy hamar. És láthatnak majd néhány zöld háttér előtt felvett jelenetet, amikbe bármit belehelyezhetnek, belegondolhatnak, amit csak akarnak.”
A fesztivál válogatóbizottságának elnöke, Richard Pena így nyilatkozott: “Eddig csak egyszer, 1991-ben fordult elő, hogy egy még befejezetlen filmet vetítettünk a fesztiválon, ez a Szépség és a szörnyeteg volt. Most mi egyszerűen csak büszkék vagyunk, hogy bemutathattuk a Hugót.”
A film, amely Brian Selznick regényén, a The Invention of Hugo Cabret címűn alapul, egy vasútállomás falaiban élő árva kisfú története. A film 3D-s változatban november 11-én kerül az amerikai mozikba, szóval tényleg nagyon hamar be kéne fejezni a munkálatokat. Hozzánk 2012 februárjában érkezik a film.
Előzetes errefelé.






































