A dokumentumfilmről
A dokumentumfilm bemutatja, hogyan fedezte fel Ion Barladeanut egy művészeti galéria tulajdonosa, és hogyan vezették be fokozatosan újra a társadalomba. Megismerhetjük a férfi útját a vidéki Romániából az első bukaresti kiállításig. Hirtelen jött hírnevét, amint a művészvilág felfedez egy zsenit, aki sok évig rejtve maradt a világ elől, és akinek most szerte a világon kiállítják a munkáit. Az Ion B. szerint a világ tehát a csavargóból nemzetközileg is elismert művésszé vált Ion B. útját és átalakulását mutatja be, nem is annyira a jobbá vált körülményeit, sokkal inkább azt a belső erőt állítva a központba, ami egész életében hajtotta a férfit.
Egy karrier kezdete
A film története 2008-ban kezdődik. Ion Barladeanu 62 éves hajléktalan férfi, aki koszos matracon alszik egy háztömb szemétledobójának aljában egy előkelő bukaresti negyedben. A lakók hagyják Iont a szemétledobóban aludni, cserébe azért, hogy szétválogatja hulladékukat. A férfi mindent hasznosít az „otthonában”, amit az „ágya” mellé lehulló dolgokból értékesnek talál, így lehetősége adódik olyan könyveket, illetve újságokat olvasni, amiket más emberek eldobnak.
Kisebb munkákért a szomszédok étellel és alkohollal jutalmazzák. Ion önként jelentkezik pl., hogy felfesti a tömb parkolójában a vonalakat és az ajtókra a jeleket. A munkái után a férfi a „kivételes tehetségű betűfestő” hírében kezd állni. Azonban az emberek nem tudják, hogy Ion természetes rajztehetségét saját maga fejlesztette magas fokra, és rajzokat és kollázsokat készít, amelyek nemsokára nemzetközi hírnevet fognak neki hozni, és amelyek valószínűleg az egyik legjobb kortárs román művésszé teszik majd. Ám Ion évekig rejtegeti a munkáit…
Amikor fiatal volt, Ion arról álmodott, hogy filmrendező lesz, és azt állítja, több mint 2.000 filmet látott Ceausescu idején. A férfi ismer minden színészt, kedvencei Jean Marais, Alain Delon, Claudia Cardinale és Sophia Loren. A románok közül pedig Victor Rebenciuc („az egy igazi színész”) és Maria Ploae a favoritok.
A 70-es években kezd el kollázsokat készíteni, amiket úgy nevez: a „filmjeim”. Ez a nagy titka, amit csak olyan emberekkel oszt meg, akiket kellőképpen intelligensnek tart, hogy megértsék és értékeljék a műveit. Ezeknek a kollázsoknak a segítségével Ion saját filmeket hozott létre, magazin- és újságkivágások, híres színészek, majd később a politikai élet szereplőinek képei segítségével.
Ion Barladeanuról
Ion Barladeanu Vaslui megyében született egy tanulatlan család gyermekeként, és mihelyst elvégezte a hetedik osztályt, apja – egy vezető kommunista aktivista – elküldte egy építőipari műszaki iskolába, de „ezen a területen” sosem dolgozott. A kommunista évek alatt több mint 300 „állása” volt: vágott nádat a Duna-deltában, dolgozott hajón, volt dokkmunkás a Constanta-kikötőben, illetve temetkezési vállalkozó Bukarestben, ezenkívül dolgozott fűrészüzemben, majd éjjeliőrként is, és az éjszakai műszak alatt készítette kollázsai nagy részét.
„Mindig is utáltam a szocialista munkát! Egész életemben gyűlöltem Ceausescut és az átkozott kommunistáit. Ha véletlenül meghallották, hogy az embernek tehetsége van valamihez, többet semmilyen munkára nem alkalmazták.” – vélekedik Ion B.
Az 1989-es forradalom óta nem kapott munkát, elveszítette otthonát, és megtűrtként élt a szemétledobóban. Ion egyébként hisz a peremen élésben és a művészek tragikus létében:
„Ha gazdag életem lenne, mindezt nem csinálnám. A nyomorból, az ilyen zsúfolt helyekből több dolog jön.”
Másfelől a következő felismerést tette a férfi: „legalább két köbméternyi művet hozhattam volna létre, de ehelyett másoknak végeztem hasztalan, piszkos munkákat. Ezt bánom...”.
A hajléktalan esete a galériással
Dan Popescu 33 éves galériatulajdonos. Amikor 2003-ban megnyitotta a H’Art Gallery nevű galériáját, az volt a célja, hogy kizárólag olyan fiatal művészeket állítson ki, akik művészete a kommunista időszak után formálódott, mert akkoriban a hozzá hasonló korú művészek nagyon kevés nyilvánosságot és támogatást kaptak. Az első alkalom, hogy a galériás a kommunista évek alatt született művet akart a nyilvánosság elé tárni, az volt, amikor 2007 decemberében meglátta Ion Barladeanu kollázsait, akiről véletlenül hallott. Az Ion „műhelyében” tett első látogatásából Popescu üres kézzel tért vissza, mert a furcsa hajléktalan nem volt hajlandó eladni neki a műveit. Aztán a galériatulajdonos meghívta a büszke „szemétművészt”, hogy megmutassa neki a galériáját és művészei portfolióját. Majd amikor látta Popescu művészeinek portfolióját, illetve a galériás által választott kiállításokat, Ion úgy döntött, hogy tényleg bízhat a galériásban.
A csavargó művész – ahogy a sajtó elnevezte, ez a „világvégi avantgárd művész“ – több mint 900 kollázsát bízta Popescura, amelyeket a 70-es évektől a 90-es évekig készített. A művekkel elhalmozott galériatulajdonos meg volt (és még mindig meg van) győződve róla, hogy olyasmire bukkant, ami „egy galériatulajdonos számára csak egyszer adódik”, hiszen egy olyan komplex művészt talált, aki teljes és komplex műveket hozott létre, amelyeket korábban még sosem állítottak ki, olyan munkákat, amelyek csodával határos módon ennyi ideig fennmaradtak, és amelyek csodálatos módon ennyi időt ölelnek fel. Így Popescu úgy döntött, hogy bemutatja a hajléktalan Iont és művészetét az intézményes művészvilágnak.
Ion teljes művészete a szürrealizmussal és a pop-art irányzattal azonosítható, ráadásul olyan időből származik, amikor az ilyen műfajú művészeti kinyilatkoztatások be voltak tiltva és elérhetetlenek voltak a románok számára. Egyébként ironikus módon az önképző művész azt hiszi, hogy ő találta fel a kollázst, mivel még soha életében nem látott más kollázsokat.
Amióta Popescu felfedezte, Ion bátortalanul próbálkozik valahogyan „normálissá válni”: fogorvoshoz akar menni, abbahagyta az ivást és hamarosan normális lakásba is költözik. Ion nem akar meggazdagodni művészetéből, de arról álmodik, hogy rendes háza lesz, ahol élhet és hódolhat a művészetének:
„Semmire sincs szükségem. Nem akarok gazdag lenni. Csak szeretnék valamit magam mögött hagyni.”
Ma, csupán két évvel később, Ion a saját otthonában lakik, és az egyik legfontosabb kortárs román művészként tarják számon. Munkái például Londonban, Párizsban és más városokban – Andy Warhol és Marcel Duchamp művei mellett – kerülnek kiállításra.
Az Ion B. szerint a világ szeptember 23-án csütörtökön 23:05-kor debütál az HBO műsorán.






























