close
premier
utoljára
8007_-_254

Interjú Drew Barrymore-ral

„Minden egyes nappal közelebb kerülök az igazsághoz és ahhoz, aki lenni akarok”

A romantika megfoghatatlan eleme Drew Barrymore világának. Annak ellenére, hogy háromszor eljegyezték és kétszer férjnél is volt, még mindig nemigazán tudja, mit vár el egy szerelemtől. Talán éppen ez az oka, hogy a filmvásznon olyan meggyőzően tudja alakítani a seveled senélküled kapcsolatokban vergődő nőket. Bár sosem mondaná ki, valószínűleg sokat merített szerepeihez a magánéleti kudarcaiból.

„Azt hiszem, mindenkinek megvan az az életszakasza, mikor rajong a problémás művészlelkekért. Megpróbáljuk megszeretni, megszelidíteni őket és izgatottan várjuk, hogy mikor bukkannak fel. Ezen mindenkinek túl kell esnie 17 – vagy esetemben 30 – éves koráig. Persze később rájövünk, hogy valószínűleg jobb egy olyan partner, aki megértő, aki inspirál minket és aki több, mint egy barát, és nem pedig olyasvalaki, aki miatt állandóan idegeskedsz... Én most már nem aggódom amiatt, hogy megtalálom-e a mesebeli románcot. Az életem már nem az állandó elvárásokról szól, hanem a fejlődésről. Arról, hogy kiélvezzek minden napot. Úgy érzem, minden egyes nappal közelebb kerülök az igazsághoz és ahhoz, aki lenni akarok.”

A Mindenki megvan (Everybody's Fine) című filmben Drew egy családi problémáktól szenvedő nőt alakít, akivel az apja nem sokat törődött gyerekkorában. Elkerülhetetlen az összehasonlítás a színésznő valódi életével, hiszen köztudott, hogy kamaszkorában az otthoni zűrök és az állandóan távol lévő apja miatt menekült az alkoholhoz és a drogokhoz.

Mit mond a Mindenki megvan a családról?


A film nagyvonalakban arról szól, hogy a család sokszor egy nagyon összetett és boldogtalan közeg, ennek pedig az az oka, hogy az emberek nem foglalkoznak eleget a feszín alatt megbújó problémákkal. Ebben a családban mindenkinek vannak gondjai, mégsem beszélnek róla, mert mindannyian megpróbálják a jó oldalukat mutatni.

Amit én, mint egy teljesen működésképtelen családból származó személy érdekesnek találtam a történetben az az, hogy rettenetesen furcsa látni, hogy a gyerekek felnőnek ugyan, de sohasem tanulnak meg normálisan kommunikálni egymással. Megpróbálják a lehető legjobb benyomást tenni egymásra, miközben nem beszélnek a problémáikról, ez pedig hatalmas hiba. A családoknak sokkal többet kellene beszélgetniük, ez a film mondanivalója.

Szomorú, vagy inkább érdekes volt számodra egy ilyen filmben játszani?


Én már réges régen feldolgoztam a családi zűrjeimet. Szeretnék hinni az ideális család létezésében és ismerek is néhány csodálatos családot, de ha neked sohasem volt részed ilyesmiben, akkor azért fenntartásokkal kezeled ezt az eszményt. Nehéz hinni benne, hogy egy napon képes leszek egy szerető, gondoskodó családot kreálni magam köré. A film megmutatja, hogy a legjobb szándék ellenére is rosszra fordulhatnak a dolgok, ha nem tisztázzuk a problémáinkat, nem vagyunk elég őszinték és nyitottak.

Mit tudnál mondani a karakteredről, Rosie-ról?


Rosie olyan helyzetben van, hogy bár sok küzdelemmel kell szembenéznie, mégis fent akarja tartani az apja előtt a látszatot, hogy minden rendben van vele. Tudja, hogy az apja büszke rá, ezért is szeretné elhitetni vele, hogy képes jó életet biztosítani magának és minden álma valóra vált. Képtelen rávenni magát, hogy elárulja, valójában egyáltalán nincsenek rendben a dolgai. Rosie egyfajta csapdában van, szeretetre és segítségre van szüksége de egyiket sem mer kérni a családjától.

Milyen álmaid családja?


Nincs ilyenem. A barátaim az én családom. Azt hiszem az egyetlen oka annak, hogy nem vagyok házas és nincsenek gyerekeim az az, hogy egyáltalán nem hiszek abban, hogy megtalálhatom a boldogságomat egy családban. Egyszerűen nem tudom elképzelni magam egy álomcsaládban, ahol mindenki gondoskodik a másikról. Talán legbelül attól tartok, hogy darabokra hullana, akárcsak gyerekkoromban. Ez a cinikus oldalam. Azt hiszem a család a következő nagy lépés, amit el szeretnék érni az életben, de fogalmam sincs mikor leszek rá kész, vagy hogy egyáltalán kész leszek-e rá valaha.

Korábban azt nyilatkoztad valahol, hogy a te valódi családod a produkciós céged, a Flower Films (amely több, mint 10 filmet készített, köztük a Charlie angyalait – A szerk).

Igen, a Flower Films a családom, amióta az apám meghalt és az anyám is a saját dolgaival foglalkozik. Ez a csapat igazán boldoggá tesz engem minden nap. Rengeteg szeretetet kapok tőlük, amitől úgy érzem, végre tartozom valahová ebben a világban.

Tanultál valamit a rengeteg örömből és bánatból, amit a párkapcsolataid adtak?

Rengeteg csodálatos kapcsolatom volt és mindegyikből tanultam valamit. Mindig is olyan akartam lenni, aki képes tanulni attól, akivel együtt van, aki a partnere közelségéből és a közös utazásból profitál valamit. Még ha a dolgok nem is mennek túl jól a végén, a tapasztalatokból, amiket átéltünk, mindig táplálkozhatunk.

Keményen dolgozol, amellett, hogy a karrieredet építed, még a cégeddel is foglalkoznod kell. Hogy tudod ezt összeegyeztetni a magánéleteddel?

Úgy érzem, most minden összejött. Sikerült szinkronba hoznom azt, aki vagyok, és aki lenni szerettem volna. Nem csak a munka terén, hanem a privát életemben is teljesültek az álmaim, ezért igazán boldog vagyok.

Könnyebb gyakorlatiasnak lenni, mintha álmodozó vagy idealista lennél?

Sokkal megnyugtatóbb két lábbal a földön állni, mintha illúziókba ringatnám magam. Egész életemben azon dolgoztam, hogy eljussak oda, ahol most vagyok és képes legyek elfogadni, hogy az élet nem habostorta. Meg kell dolgozni a boldogságért, semmi nem jön könnyen.

Nehezen jöttek a sikerek a produkciós céged életében? Mit teszel azért, hogy fent tud tartani az elért eredményeket?

Izgalmas, hogy mikor belekezdek valamibe, nem tudom hogy alakulnak a dolgok a végére. Szeretem az olyan kihívásokat, amikor az ismeretlentől való félelem összpontosítja az energiát és a figyelmet a siker érdekében.

Amikor elindítottam a Flower Films-t, rettegtem. De ez munkára ösztönzött ahelyett, hogy arra vártam volna, hogy megszólaljon a telefon. Érdekes filmeket akartam készíteni, és folyamatos munkára vágytam. Ha esélyt kapsz a sorstól, hogy valami olyasmit csinálj, amit nagyon szeretsz, az igazán nehéz. A sikert nem lehet kilóra mérni, ezért sosem lehetsz elég biztos a dolgodban. Viszont ha valaki újabb megrendelést ad, az azt jelenti, nem lehettél rossz az előző alkalommal. Csak így lehet életben maradni a filmiparban.

Túl vagy az első saját rendezéseden, a Hajrá, Bliss!-en. Ezt is nagy lépésnek tekinted?

A rendezés volt az első komoly lépcsőfok, hogy egy film minden egyes elemét magaménak érezzem. Minden élettapasztalatomat felhasználtam, kezdve az anyámmal való kapcsolatommal, egészen a Két nő, egy ház (Grey Gardens) forgatása alatt tanultakig. Az volt talán a legkomolyabb, legdrámaibb munkám, és rengeteget tanultam belőle. Katartikus érzés volt filmet rendezni, remélem lesz még rá alkalmam.

2010-12-07

Tisztelt Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat.

A cookie-k használatáról és a használatuk módosításáról itt tájékozódhat.


Többet ne jelenjen meg