close
premier
utoljára
10803_-_254

Interjú Amy Adams-szel

„Rengeteg időt pocsékoltam el a dolgok felügyeletem alá hajtásával, mire beláttam: jobb, ha inkább hagyom őket a saját medrükben folyni”

Amy Adams évek óta igyekszik lerázni magáról a lelkes kis optimista, az egész életét végigmosolygó jótétlélek előítéletes képét, melybe eddigi szerepei nyomán sorolta a szakma – mint most kiderül, tévesen. A Kétely című drámában nyújtott, Oscar-díjra is jelölt alakításával már megcsillogtatta sokoldalúságát egy drámai szerepben is. Talán épp az említett teljesítménye segítette főszerephez a tragikus sorsú énekesnő, Janis Joplin életrajzát feldolgozó, 2012-re ígért filmben.

„Általában igyekszem könnyedén venni az életet, valószínűleg azért skatulyázhattak be, mert valóban ezt a látszatot keltettem bennük” – ismeri be a harmincöt éves színésznő. – „Ha szórakozni megyek, vadabb szoktam lenni, ezért sokan megdöbbennek a lázadó énemet látva. Folyamatosan vágyakoztam egy kicsit lazább és kötetlenebb életfelfogásra, mert egy ideig mindent felügyelni és ellenőrizni akartam az életben. A végére rájöttem: egyszerűbb, ha hagyom a dolgokat a saját medrükben folyni.”

A Julie & Julia - Két nő, egy recept mint vígjáték, egyértelműen Amy vidám természetének kifejezésére épít. A cselekmény röviden összefoglalva egy napjainkban élő, amerikai bloggernőről szól, aki unalmas adminisztratív munkáját megunva fejébe veszi, hogy végigfőzi a francia Julia Child legendás, 1961-ben megjelent „Mastering the Art of French Cooking” című szakácskönyvének minden egyes receptjét. A könyv jelentőségét a gasztronómiai-irodalomban az adja, hogy ez volt az első kötet, amely Észak-Amerikában népszerűvé tette a francia konyhaművészetet. Bár e mesterműből magyar fordítás még nem készült, a filmadaptáció hazai kiadása azonban már kapható „Kalandjaim a konyhában” címmel. A francia szakácsnő – akit a filmben Meryl Streep alakít – korának ünnepelt hírességévé vált az amerikaiak számára újdonságnak számító európai ízvilág ilyen professzionális, ám mégis elérhető egyszerűségű bemutatásával.

Amy Adams az olaszországi Avianóban született – majd később saját kislányának is ezt a nevet adta –, ahol éppen édesapja az amerikai hadsereg kötelékében szolgált. A kis Amy konzervatív mormon közösségben nőtt fel hat bátyjával és nővérével Colorado államban. Mikor felszolgálóként dolgozott a szexi pincérnőiről elhíresült Hooters étteremláncnál, egy tehetségkutató ügynök figyelt fel rá, így végül a táncnál és színészetnél kötött ki. Rögtön beleszeretett a musical műfajába, és titokban Broadway-karrierről álmodott, de első filmszerepe hamarabb talált rá: 1999-ben a Szépségtépő verseny című vígjátékban láthattuk, majd az igazi áttörést a 2002-ben megjelent Kapj el, ha tudsz-ban, a kaméleon Leonardo DiCaprio (egyik) partnerének megformálása jelentette számára. Első Oscar-jelölését az alacsony költségvetésű Junebug-ban látott mellékszerepéért kapta, legutóbbi filmje pedig a tavalyi Szökőhév című romantikus vígjáték, melyben főszerepet játszik Matthew Goode oldalán.

A színésznő kilenc éves párkapcsolat után házasodott össze a szintén szakmabeli Darren Le Gallo-val 2008-ban, miután megszületett Aviana névre keresztelt kislányuk ugyanazon év májusában.

A most következő interjúban Amy őszintén vall személyiségénak fejlődéséről, ahogy nyitotabbá és közvetlebbé vált az emberek felé, illetve arról, hogyan dolgozta fel az ezzel járó jókislány-skatulyát a lelke mélyén bujkáló vadság ellenében.

Amy, mi volt a legjobb élmény a Julie & Julia - Két nő, egy recept forgatásán?

Amy Adams: Alapvetően változtatta meg a főzés iránti érzéseimet. Először még azt is meg kellett tanulnom, egyáltalán hogyan kell a húst profin darabolni, de később olyan fogásokkal is találkoztam, mint a jó bruschetta (fokhagymás-olívaolajos pirítós szelet paradicsomhalmokkal) titka, a kacsa egészben való megsütése, vagy a hollandi mártás és buggyantott tojás helyes elkészítése. Így visszatekintve, már azt mondom, a főzés igenis egy kreatív folyamat, ami egyben épp ezért megnyugtató is – öröm a nap végén, és nem teher, ahogy eddig gondoltam.

Miért, a film előtt miket főztél esténként?

Előtte is tűrhető szakács voltam, bár kitűnőnek azért nem nevezném magam. Bár elég kreatív vagyok, azért le tudok követni egy-egy receptet, de általában az improvizációm sodort a leggyakrabban bajba. Épp ezért nem gondoltam volna, hogy ez a végén még jól is kisülhet. Szeretem például a csípős szószokat, ezért nálam minden fogás erős ízhatással bír, mintha kissé túlzásba vinném a fűszerezést. Ezt sokan mondták már, és valószínűleg igazuk is van.

Meryl Streep-pel egyszer már szerepeltél együtt a Kételyben. Milyen volt újra vele dolgozni?

Mit is mondhatnék Meryl-ről? Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy újra velem szeretne forgatni, ahogy azt a Kétely esetében is ő kérte. Ez nagyot lendített az önbizalmamom, jólesik az elismertség érzése. Még mindig izgulok, ha közös jelenetünk van, bár ez inkább a lámpalázamnak tudható be.

Annak ellenére izgultál, hogy a film két külön idősíkja miatt nincs is közös jelenetetek?

Aki Merylt ismeri, tudja, hogy fantasztikus személyiség. Az első olvasópróbáról azt gondoltam, hogy biztos a szokásosan közvetlen hangulat lesz, pár ember egymás között, és kész. De kiderült, tévedtem. 50-70 ember egy nagy teremben, ahová egyszer csak besétál Meryl a szakácsnő jelmezében. Egy rövid közös munka után azonnal felismerni a profizmusát, és a tiszteletre méltó hozzáállását a munkához. Az, amit akkor és ott, azon az egy olvasópróbán tanultam tőle, előre meghatározta a közös munkánk alapját. Komolyan mondom, nagyszerű ember.

Így, hogy Julie Powell nem számított igazán hírességnek, milyen volt megformálni őt?

Nem találkoztam az igazi Julie Powell-lel, ezért csak a saját benyomásaimra támaszkodhattam. A „virtuális találkozásra” a könyvén és blogján keresztül, valamint amit Nora Ephron rendezőnő mesélt róla.

Úgy tűnik, mintha arra építetted volna fel a karriered, hogy a kedves lányok szerepét érdekesen játszd el. Ebben érzel kihívást?

Nem sejtettem, hogy kifelé így tűnik... azt gondolom, az igazi kihívás valakinek a nem kedves módon való megformálása. Ha visszagondolok, nem tartottam különösebben aranyos lánynak, sokkal inkább emberinek: kicsit türelmetlen, néha önző. De ezek nem hibák, hanem mindannyiunk természetében is megtalálható vonások. Így tehát az én dolgom könnyű volt: emberi lényt megformálni, mintsem kikarikírozni az emberi tulajdonságokat.

Hogyan befolyásolta ez a film az ételekről és főzésről alkotott nézeteidet? Megváltoztatta egyáltalán?

Persze, hogyne! Mostanság több időt töltök az előkészületekkel, hogy végül igazán ínycsiklandozó fogásokat tálalhassak. Imádom az egész folyamatot, sokkal jobban élvezem a főzést, mintha csak egyszerű kajacsinálás lenne. A párommal szoktunk együtt is főzni és rájöttünk, milyen jó is az. Visszatérve a forgatásokhoz: a filmben látható konyha persze nem igazi volt, csak a díszlet része. Seregnyi séf dolgozott a háttérben, akik mindig frissen tették a munkapultomra az ételeket, így egy idő után elvesztettem azt a kötődést, hogy valójában embereknek főzzek. Úgy éreztem, mintha elveszett volna az érzelmi része a főzésnek, hogy nem csak ételt készítek, hanem a családomat, vagy a barátaimat teszem vele boldogabbá.

Jobb szakácsnak mondanád magad most, a film után, mint előtte voltál?

Leleményesebb lettem, az biztos, meg talán ügyesebb is. Rengeteg apró fortélyt lestem el, ami a szakácsmesterségben való bennfentesség érzetét kelti bennem. Ja, és megtanultam húst darabolni, szóval remélem, a konyhám nem lesz ezentúl annyira rendetlen. (nevet)

Hallottál Julia Child-ról korábban?

Tudtam róla, hogy megkerülhetetlen szakértőnek számít a francia konyhaművészetben, de az első személyes élményem vele kapcsolatban Dan Ayckroyd híres paródiája volt a Saturday Night Live című műsorban. Semmi részletet nem tudtam az életéről, kivéve, hogy elég magas nő volt. Átvitt értelemben is életnagyságúnál nagyobbnak képzeltem el már csak a munkássága miatt is, szóval jó volt, hogy ennyi új infót tudhattam meg róla.

Főztél már a híres szakácskönyvéből?

Sőt, Nora Ephron rendező kifejezetten megkért rá, hogy legalább egy ételt készítsünk el belőle, és írjunk róla egy blogbejegyzést.

És te mit választottál?

Kelbimbó sajtszósszal, és franciául csak hülyén tudom kiejteni, úgyhogy meg se próbálom. De nagyon klasszul sikerült, tényleg klasszul. Írtam róla, de inkább a bosszúságról, amivel az elkészítése járt. Azóta minden tiszteletem az íróké. Meg irigylem is őket, mert mindig vágytam arra a képességükre, hogy csak leülnek, és elkezdik kiírni magukból az őszinte gondolataikat. Ez nekem nem megy.

Térjünk át más témára. Készül az új filmed, a Szökőhév, amely egy kezdeményező, de bonyolult kapcsolatba futó fiatal nőről szól. Hogy tetszik a téma?

Ezen elméláztam magam is, komolyan fontolóra vettem az eshetőségét. Annak idején hat évig vártam, hogy a párom megkérje a kezem, de végül nem eéőztem meg, mert biztosan tudtam, hogy a vőlegényemnek nagyon fontos, hogy ő tegyen ajánlatot, és ne én kérjem őt fel férjnek. De ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, ha minden okés egy párkapcsolatban, akkor simán léphet a lány is.

Karaktered, Anna, egy nagyvárosi, gyakorlatias csaj, akinek azért a romantikus oldala is erős. Te is ilyen vagy?

Mindkettő keveréke: elég gyakorlatias felfogásom van, de azért ha magával sodor a romantika, nem ellenkezem. Úgyis fogalmazhatnék, hogy realitásom a szentimentális kiábrándultságomban gyökerezik. Bátyám, akit imádok, szokta mondani: „Nem pesszimista vagyok, hanem elkeseredett optimista”. Testhezállónak éreztem a szerepem, mert mindkét vonása megvan bennem szerintem.

Anna életvezetése azért is szimpatikus számomra, mert én is úgy tapasztaltam, hogy a legjobb élményeket mindig akkor éltem át, amikor tudatosan leráztam magamról a folyamatos aggodalmaskodást, és hagytam egy kicsit szabadon futni a szekeret. Enélkül esélyed sem lenne olyan képtelen szituációba kavarodni, mint amelyben Anna megismerkedik Declannal – az egy totál röhej. A szíved vezessen néha, ne mindig csak az eszed, ezt az útravalót kaptam a karakteremtől.

És ez segít a romantika bevonzásában az életedbe?

Még jó hogy! Amíg nem találkoztam Darrennel, az idealista húszas éveimet arra vesztegettem el, hogy mindenáron megtaláljam az álmaim pasiját. Aztán a harminc beköszöntével hirtelen véget ért a huszonéves korszak, de rögtön el is kezdődött ez a komoly önértékelési átalakulás. Ez persze a külső világról való felfogásomat, sőt, a színésznői pályafutásomat is pozitívan befolyásolta. Aztán egyszercsak jött Darren, és egy csomó dolog észrevétlenül a helyére került. Az, hogy nem lúzer kissrácokra vesztegettem az időmet, mint huszonévesként, hanem végre egy tényleg nagyszerű emberrel van dolgom, hát az látványosan segített önmagam elfogadásában. Nem egészen tudom, pontosan miért is találkoztunk, de valahogy úgy érzem, kellett nekem a „szeretni-és-szeretve-lenni” érzés biztonsága. Csak jöhetett volna korábban is! (nevet)

Örülsz, ha jókislány-szerepet kapsz?

(nevet) Fogalmam sincs, miért mindig én kapom őket! (megvillantja ragyogó mosolyát) Annak ellenére, hogy alapvetően optimista és vidám a mentalitásom, nem jelenti azt, hogy mindig jó passzban volnék. Inkább úgy mondanám, negyed–háromnegyed arányban. Közelebbi ismerőseim már megszokták, hogy időnként nálam is kinyílik a szelep, ekkor ők tudják, hogy „Na, ez most egy másik Amy”. De ettől még nem állok át a sötét oldalra.

Igaz a pletyka, hogy egyszer megütötted Kirsten Dunstot?

Igen, de az valójában nem is ütés, inkább csak egy kisebb lökés volt a karján. Még régen, a Szépségtépő verseny forgatásán egyszer a Minnesotában élőkön poénkodott, én pedig személyesen érintve éreztem magam, mivel magam is éltem ott jópár évig. Nagyon sértőnek találtam azt a mérhetetlen szarkazmusát, ahogy rólunk beszélt, szóval megütöttem a karján, de csak gyengén. Nem erősen, ahhoz túl jószívű vagyok.

Ha már államoknál tartunk, milyen volt a gyermekkorod Coloradoban?

Elég egyszerű családból származunk a testvéreimmel, és nem igazán illettünk bele az iskolai környezetbe. A gimnáziumban sajnos túlságosan is öntudatos voltam, nem tudtam, mások mennyire mást gondolnak rólam, mint én saját magamról. Ugyanakkor ezzel csak lepleztem esetlen és különc valómat, ami így meglehetősen furcsának hatott. Énekelgettem a folyosón abban a hiszemben, hogy jó az nekem, ha különcnek tartanak.

De azért a színjátszókörben szerettél szerepelni, nem?

Mindig is imádtam produkálni magam. Huszonnégy éves koromig musicalekben játszottam, amiből kifizettem a számláimat, és Los Angeles-i meghallgatásokra utazásra is futotta belőle.

Azóta Hollywood-ban keresed a szerencséd?

Bár ismertség szempontjából a Kapj el, ha tudsz fontos mérföldkő volt, azért a színésznőként a Junebug-ban debütáltam. Az az év abból a szempontból is fontos volt, hogy akkor döntöttem el, nem terhelem magam tovább a színészkedésen való töprengéssel. Feltettem magamnak a kérdést, mivel lennék boldog, és a válaszom határozottan ebbe az irányba mutatott, úgyhogy túltettem magam a nyafogáson, és nekiálltam megvalósítani.

Elégedetlen voltál a filmezés előtt? Miért?

Teljesen felőrölt az állandó elégedetlenség, amiért nem kapok jó filmszerepeket és tévés lehetőségeket, és egyáltalán az egész életem úgy, ahogy van. Sokat aggódtam a meghallgatások miatt, állandóan rendezőket hajkurásztam, szóval próbáltam egyengetni a karrierem, míg végül épp a legfontosabbat felejtettem el: élvezni a hivatásomat. De a Junebugban visszatért a kezdeti lelkesedésem, és elhatároztam, hogy onnatól csak az örömet keresem a munkában, még azon az áron is, ha ezt alacsonyköltségvetésű filmekben találom is meg, amiket kutya sem fog megnézni. A színész sikereket nem szabad úgy mérnem, ahogy a kivülálló környezetem méri.

Igaz a hír, miszerint az eredetileg szőke hajszíned vörösre festése segített a karriered egyengetésében?

Nehezen hihető, annyira abszurd, de igen, pontosan így történt. A férfiaknak ez persze nyilván elképzelhetetlen, mert ők ritkán változtatják meg a hajszínüket. De amikor befestettem, a szereplőválogatók és rendezők visszajelzése érezhetően megváltozott. Gyakrabban hívtak meghallgatásra, és több szerepajánlatot kaptam, szóval maradtam a vörösnél. Bár a pasik így már ritkábban bókoltak, de a pályafutásomban egyértelmű javulást hozott. (nevet)

A Kételyben nem éppen kedvező fényben tűnik fel az egyház. Gyermekkorod és neveletése alapján mi a személyes véleményed?

Mormon közösségben nőttem fel, amely inkább az értékekre helyezi a hangsúlyt, mint a hiedelmekre. A követendő „arany középút” szabálya végigkísér az életben. Mivel a szüleim elváltak – Amy tíz éves korában –, ezért a családnak ki kellett lépnie az egyház közösségéből, de ettől függetlenül én mind a mai napig őrzöm a gyermekként szerzett tapasztalataimat a jó és a rossz fogalmáról. Igazság szerint szigorú vagyok magamhoz, egy hazugság súlyát halálomig a lelkemen cipelném. Az ember nem tud ugyanis úgy vétkezni, hogy ne legyen bűntudata utána – legalábbis én nem tudok. Ha egy barátaimmal töltött buliban kissé túllövünk a célon, másnap reggel az az érzésem, mintha túl sok jókedvet engedtem volna meg magamnak. Ez az önmegtartóztatás azonban segíthet megelőzni, hogy valóban nagy hülyeségeket kövess el az életben.

Gyermekfejjel hogy élted meg a mormon egyházközösségből való kitaszítást?

Felkavart, meg nem is. Gyermekként nem feltétlenül érted meg a vallás lényegét, sokkal inkább a társaság jelentette kötelék a fontos. Hat testvér között nőttem fel, természetes érzés volt a család és a társaink közelsége. Így hát aztán a legjobban a vasárnapi hittanóra, és a közös kézművesfoglalkozások hiányoztak leginkább. Amit viszont csak felnőtfejjel értettem meg, az a gyermeki gondolkodás működése: a vallásos tanokat nem igazán értik meg, de bizonyos mértékig beléjük lehet nevelni. Meg kell érteniük, hogy a gondolatviláguk teljes függetlenségéről le kell mondaniuk ahhoz, hogy az elveknek és a szabályoknak alárendeljék magukat.

Emlékszem például, hogy egyszer a vasárnapi hittanórán elsírtam magam, amiért a nagypapám kávét ivott, ami a mormonoknál az alkohollal és dohánnyal együtt tiltott, én pedig gyermeki naivitással elhittem, hogy ezért nagypapám a pokolra fog jutni. De a vallás egyben pozitív tényező is lehet az ember életében. Egyfajta támogatást nyújt, ha hiszel benne. Számomra például ez egy örök kihívás, hogy annak ellenére is megfeleljek az elvárásainak, hogy az ellenőrző szándékával nem értek teljesen egyet.

2011-01-12

Tisztelt Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat.

A cookie-k használatáról és a használatuk módosításáról itt tájékozódhat.


Többet ne jelenjen meg