Fergeteges vígjátékkal indul a hétvége az HBO-n! Augusztus 18-án, szombaton 20:35-kor ugyanis megnézheted a Céges buli című filmet, amiben a Másnaposokból jól ismert Ed Helms játssza a főszerepet. Helms egy félénk és naiv biztosítási ügynököt alakít, akinek képviselnie kell cégét az éves szakmai konferencián, rajta áll vagy bukik, hogy a vállalat elnyeri-e az év legjobb biztosítójának járó díjat. Tim a konferenciának otthont adó szállodában találkozik három veterán alkusszal, akik bevezetik a céges bulik világába. Olvasd el kritikánkat is a filmről!
Két sikeres, azonban a magánéletben annál kevésbé szerencsés fiatalról szól vasárnapi premierünk, a Barátság extrákkal, amiben Mila Kunis és Justin Timberlake nevettet meg minket. Jamie, a fejvadász New Yorkba csábítja a menő szerkesztőt, Dylant, ő maga pedig a férfitől csábul el. Mivel azonban mindketten megégették magukat korábban, ezért megbeszélik, hogy kapcsolatuk csupán a szexre fog korlátozódni. 19-én, vasárnap 20:00 órakor kiderül, hogy sikerül-e nekik betartani fogadalmukat.
20-án, hétfőn 22:00-kor A segítség című filmdrámát eredeti nyelven, magyar felirattal nézheted meg az HBO-n. Eugenia, miután befejezte főiskolai tanulmányait, elhatározza, hogy az előkelő déli családoknál szolgáló cselédekről ír könyvet, a szolgálók szemszögéből láttatva helyzetüket. Legjobb barátnője házvezetőnőjét sikerül szóra bírnia, ám nem is sejti, milyen ingoványos terepre tévedt ezzel...
Ha szereted a misztikus thrillereket, akkor 24-én, pénteken 21:00 órakor kapcsolj az HBO-ra, az Álmok otthona című filmben ugyanis együtt nyomozhatsz Will-lel, aki, miután beköltözik feleségével és két lányukkal egy gyönyörű házba, rájön, hogy korábban szörnyű gyilkosság történt új otthonukban. Will elindul, hogy utánajárjon a tragédiának, ami az egész családját megrémiszti.
Ha tovább fokoznád az izgalmakat, akkor maradj csatornánkon, közvetlenül az Álmok otthona után, pénteken 22:35-kor ugyanis kezdődik egy sci-fi kalandfilm, a Végrehajtók. A jövőben játszódó moziban szervátültetés esetén az emberek hitelre vásárolhatnak mesterséges szerveket, azonban ha nem sikerül időben visszafizetni az összeget, akkor visszaveszik a szervet. A behajtóként dolgozó Remy a legjobb a szakmában, azonban egy nap arra ébred, hogy ő is az adósok listáján szerepel...
Sorozataink új epizódjai is érkeznek, augusztus 20-án, hétfőn 21:00-kor a Híradósok 4. része, kedden pedig Az alelnök 2. 21:00-kor.
A Cinemaxon 18-án, szombaton 20:00-kor a Joe May utolsó dobása című amerikai filmdrámában követheted végig egy piti bűnöző történetét, aki, miután hosszú időt töltött kórházban, arra ér haza, hogy – mivel mindenki azt hitte, hogy meghalt – egy gyermekét egyedül nevelő nő bérli a lakását. Joe és Jenny nagy nehezen megegyeznek, hogy osztoznak a lakáson.
Vasárnap 20:00-kor az Ég veled, Gary! című drámát tekintheted meg a Cinemaxon. A francia filmben egy korábban virágzó gyár köré épült település néhány ott maradt lakosának életébe nyerhetünk betekintést. A település mára lepusztult, ám páran úgy döntöttek, ott maradnak, hiszen nem tudnak elszakadni a helytől, ahol születtek és felnőttek. Köztük van Francis, a munkás, aki a gépekre vigyáz, amelyek mellett töltötte életét. A szomszédasszony, Marie egyedül él a fiával, aki azt hiszi, hogy az apja a hollywoodi sztár, Gary Cooper. A legendás színész illene is ebbe a díszletbe, amely egyre inkább hasonlít egy régi westernre.
24-én, pénteken 20:00-kor egy izgalmas amerikai akció-vígjátékot nézhetsz meg Smokey és a bandita címmel. Bandita a leghíresebb és egyben leghírhedtebb kamionsofőr egész Amerikában. A vidám, nagydumás fickó pénzért szinte mindenre kapható. Most éppen egy kamionnyi vámmentes szeszesitalt kell elszállítania Texasból Georgiába. Bandita felvesz egy autóstoppos lányt, Carrie-t, aki az esküvője elől lépett le, a cserbenhagyott vőlegény pedig nem más, mint a seriff fia...






