Szombaton, október 8-án este 22:10-kor mutatjuk be a Jet Li főszereplésével készült történelmi filmet, a Keleti szél címűt. Polgárháború dúl Kínában az 1860-as években. A felkelőkkel vívott egyik csatában a Csing-dinasztia szolgálatában álló Pang Qing Yun tábornok az összes emberét elveszíti, egyedül ő marad életben. Egy gyönyörű parasztasszony, Lian menti meg. Miután együtt töltik az éjszakát, a férfi reménytelenül beleszeret.
Vasárnap, október 9-én este 20:00-kor folytatódik az akció a Reddel, méghozzá olyan nevekkel mint Morgan Freeman, John Malkovich, Helen Mirren és Bruce Willis. Frank Moses, az egykori CIA-ügynök hétköznapjai magányosan és békésen telnek, mígnem egy napon a nyakára küldenek egy csapatot, hogy eltegyék láb alól. A cégnél valaki így próbál meg eltüntetni néhány nyomot. Frank persze rossz néven veszi, és a régi haverokhoz fordul segítségért. A Joe-val, Marvinnal és Victoriával kiegészült négyesfogatnak minden tudására szüksége van, hogy túléljék az ellenük elkövetett merényleteket.
Csütörtökön, október 13-án 21:20-kor egy német-angol-olasz történelmi drámát adunk Johanna nőpápa címmel. A történet a 11. században játszódik: Johanna többre vágyik, minthogy a nők sanyarú életét élje a IX. században. A hitétől vezérelve más utat választ. Miközben egyre magasabbra emelkedik az egyházi hierarchiában, választania kell a szerelme és Isten szolgálata között.
Ki ne szeretné Pokolfajzatot, a nagy és vörös képregényhőst, aki Guillermo del Toro fantáziavilágával megtámogatva mutatkozott be a filmvásznon? Immár a második rész érkezik az HBO-ra. Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget. Megöli az apját, hogy a koronájával életre keltse a föld alatt rejtőző sereget, melynek segítségével magához ragadhatja a hatalmat, felemelve a fantáziatestet öltött, elnyomott és elfelejtett fajokat. A Paranormális Kutató és Védelmi Iroda és az emberiség már csak Pokolfajzatban bízhat. Október 14-én, pénteken este 21:20-tól indul az akció.
A Cinemaxon szombaton 20:00-tól egy fergeteges amerikai vígjátékot mutatunk be: Paul Rudd és Sean William Scott főszereplésével jön a Példátlan példaképek. Az ügyefogyott Danny és Wheeler energiaitalt reklámoznak az iskolákban, mondván, ez mégiscsak jobb, mint a kábítószer. Majd egyik nap beüt a mennykő: Danny összeveszik a feleségével, és ez láncreakciószerű események sorát indítja el. Így nem csoda, ha a bemutató is balul sikerül, és a végén az őrszobán kötnek ki. Gyorsított eljárással 150 órányi közmunkára ítélik őket, problémás gyerekekre kell felügyelniük.
Vasárnap, október 9-én este 22:00-kor este az angol futball-huliganizmus fénykoráról szóló filmet mutatunk be A keménymag címmel. Az 1980-as években tetőfokára hágott a futball-huliganizmus Nagy-Britanniában. A csapatok körül cégeknek nevezett bandák alakultak, amelyek drága, egyedi sportruházatot hordanak, remélve, hogy így nem kerülnek a rendőrség látókörébe. Mivel nem viselnek klubszíneket, a rivális csoportok közé is könnyebben tudnak beszivárogni. A tini Dom szeretne bekerülni csapata „egyenruhásai” közé.
Hétfőn, este 22:00-kor egy 1992-ben készült amerikai krimit mutatunk be Jeff Goldblum és Laurence Fishburne főszereplésével. Ez Az alvilág mélyén. Russell Stevensnek nyomorúságos gyermekkora volt. Az apja keményen drogozott, mígnem egy italbolt kirablása közben a fia szeme láttára lelőtték. A fekete srác ekkor döntötte el, hogy rendőrnek fog állni, és harcolni fog a bűnözés és a kábítószer ellen. Ám hiába lesz belőle kiváló zsaru, képtelen szabadulni a régi, nyomasztó emlékektől.
Szerdán, október 12-én 20:00-kor jön mindenki kedvenc rajzfilmhőse, Mulan. Ezúttal élőszereplős változatban. Az északi Wei-korszakban volt egy Mulan nevű kislány, aki egyedül élt az apjával. Hua Hu hatására Mulan titokban harcművészetet és katonai stratégiát tanult. Felnőve a fiatal lányból edzett, jól képzett harcos lett. Mulan tizennyolc éves, amikor a Rouran vezette nomádok megtámadják a Wei-házat. Csak akkor képesek ellenállni, ha minden családból elviszik a férfiakat katonának. Mulan képtelen elviselni a gondolatot, hogy az apja háborúba menjen, ezért leitatja az öreget, és helyette ő csatlakozik a sereghez.
Pénteken, október 14-én, este 20:00-tól érkezik Kuki, a tizenhét esztendős srác, aki Baltimore-ban él a családjával, és egy szendvicsbárban dolgozik. A família igazi proli: anyja használtruha-kereskedő, az apja kocsmáros, a nagymamája pedig hívő katolikus. A srácnak két lánytestvére van, Kuki barátnője, Shelley pedig mosodás. Nagyszerűen érzik magukat ebben a környezetben, élik egyszerű, hétköznapi életüket. A szenvedélyes fotós, Kuki mindezt megörökíti a gépével.
Kuki után, 23:30-kor egy klasszikus horror érkezik 1980-ból, a Péntek 13. A Kristály-tavi tábort rossz hírű legenda övezi. Állítólag az egész akkor kezdődött, amikor egy kisfiú a vízbe fulladt. Később brutálisan lemészároltak két tábori felügyelőt, a gyilkosukat sohasem fogták el. Több mint húsz esztendeig nem is nagyon járt senki a tábor közelében. Most azonban valaki megvásárolta a területet, és újra meg akarja nyitni a tábort. Néhány fiatalt már le is szerződtetett, hogy a nyitásra készítsék elő a terepet.





























