close
premier
utoljára
54856_-_254

Hatalmas kis hazugságok: Februárban minden (i)gazság kiderül

Arról, hogy az anyagi biztonság nem garancia a felhőtlen hétköznapokra, hogy az első pillantásra csábító körülmények mögött gyakran boldogtalanság húzódik, már számos példát láthattunk a televízió képernyőin. Új, amerikai saját gyártású sorozatunkban nem egy, hanem rögtön három olyan család mindennapjaiba nyerünk betekintést, akik elsőre sem tűnnek teljesen problémamentesnek, de minél több mindent tudunk meg róluk, annál több okunk lesz kételkedni a boldogságuk látszatában is.

Az ausztrál szerzőnő, Liane Moriarty egy családon belüli zaklatásról szóló rádióinterjút hallgatva kapott ihletet ahhoz, hogy papírra vesse regényét, a Hatalmas kis hazugságokat, melyet a kritikusok egybehangzóan elismerő minősítésekkel illettek. A sorozatban megelevenített cselekmény központjában három különböző háttérrel rendelkező csinos, de erős nő áll. Madeline-t (Reese Witherspoon) zavarja, hogy lánya túlságosan bensőséges viszonyt alakított ki volt férjének új feleségével, akivel több tinédzser kori lelki vívódást beszél ki, mint vele bármikor. Hiába találta meg újra a szerelmet más férfi oldalán, és hiába a katalógusokba illő lakás, ami otthonukként szolgál, Madeline folyton feszültséget érez. Eközben Celeste (Nicole Kidman), a két ikerfiú anyja egészen más miatt szenved, a kedves külső mögé bújt férjének valódi énje hamar megmutatkozik a sorozatban, és Jane (Shailene Woodley) fiának is elég egyetlen nap az új iskolában ahhoz, hogy ne érezze rendbeszedettnek sorsukat az új városukban.

A könyvadaptáció három férfi főszereplőjét olyan nagyszerű színészek viszik képernyőre, mint a sokoldalú humorista, producer és forgatókönyvíró Adam Scott, a True Blood – Inni és élni hagyni sorozatunk kedvelt svéd vámpírja, Alexander Skarsgård, és a kanadai James Tupper. Már az előzetesből is kiderül, hogy gyönyörű óceánparti jelenetek fűszerezik majd azt a hétrészes történetet, amelyben a sorsfordulatok néha meghökkentőek, mégis bárkivel megtörténhetnek hasonló tragédiák.

2016-12-30

Tisztelt Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat.

A cookie-k használatáról és a használatuk módosításáról itt tájékozódhat.


Többet ne jelenjen meg