A New Yorki székhelyű Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémiája hétfőn Cannes-ban bejelentette, hogy a román HBO sajátgyártású dokumentumfilmje, az Ion B. szerint a világ (Lumea Vazuta de Ion B., aka. The World According to Ion B.) jelöltként vehet részt a következő Emmy-díjátadáson.
A dokumentumfilm egy hajléktalan román férfiről szól, aki különleges művészi tehetséggel van megáldva. Megismerhetjük a férfi útját a vidéki Romániából az első bukaresti kiállításig. Hirtelen jött hírnevét, amint a művészvilág felfedez egy zsenit, aki sok évig rejtve maradt a világ elől, és akinek már szerte a világon kiállítják a munkáit.
„Nagy örömmel fogadtuk a jelölés hírét” – mondta Linda Jensen, az HBO közép-európai vezérigazgatója. „Egy dokumentumfilmhez képest jelentős nemzetközi figyelmet kapott a produkció, ez is azt mutatja, hogy megvan a tehetségünk és a képességünk arra, hogy globális színtéren is bemutatkozzunk.”
„Láttuk a potenciált Ion Barladeanu történetében, hiszen nagyon érdekes témát vet fel. Most már azt is tudjuk, hogy amit csinálunk, az széles rétegeket érdekel” – tette hozzá Carmen Harabagiu, az HBO Románia Country Managere.
































