Mi is írtunk róla, hogy Moore nemrég megkapta a feminista ikon Steinem szerepét a már forgó Lovelace-ben. Szerintünk illett volna hozzá a szerep, még ha szőkévé is kellett volna változnia. Csakhogy közbejött, hogy Moore-t tegnap este kórházba kellett szállítani, miután egyes hírek szerint túladagolta magát valamilyen szerrel, a menedzsere szerint viszont csak kimerült. „A jelenleg őt érő stressz miatt Demi úgy döntött, hogy szakemberek segítségét veszi igénybe, hogy a kimerültségét kezeljék és az általános állapota is javuljon.”
Az tény, hogy mióta novemberben bejelentette, hogy hat év után elválnak Ashton Kutcherrel, látványosan lefogyott az amúgy is nádszálkarcsú színésznő. A mostani összeomlás után mégsem vállalja a Rob Epstein által rendezett Lovelace-ben Gloria Steinem szerepét, pedig mi már abban reménykedtünk, hogy majd a munka segít neki helyrejönni.































