Bale a The Philippine Daily Inquirernek adott interjút, amely a múlt héten jelent meg. Akkor a színész már pár napja befejezte a forgatást és nem sokkal később a stáb is végzett Nolan harmadik Batman-filmjének munkálataival. „Mindennel végeztünk. Chris-nek és nekem ez a Batman-korszak lezárultát jelenti. Nagyon élveztem. Mindig is úgy gondoltuk, hogy három személyiség rejtőzik a figurában. Batman őszinte, a magánszemély Bruce Wayne őszinte. A nyilvánosságnak szánt Bruce Wayne, a playboy, pedig egy teljes mértékben mesterséges teremtmény.”
Mi is írtunk korábban néhány emlékezetes eseményről a forgatással kapcsolatban, például amikor a Macskanő ellopta a Batmotort, illetve amikor a New York-i Wall Street ellenes zavargások helyszínén 1000 statisztával vettek fel tömegjelenetet a filmhez.
Bale az interjúban egyébként az utolsó Batman-beli partnereiről is beszélt és csak jót tudott mondani velük kapcsolatban. Anne Hathaway-t például már a meghallgatásán is látta. “Egyetértettünk Chris-szel abban, hogy csodás volt. Sok szempontból neki volt a legnehezebb a munkája. Sok néző ugyanis úgy érzi, hogy a Macskanő szerep már készen van, korábban meg lett határozva, hogy milyennek kell lennie. Mindig úgy gondoltam, hogy Anne-nek van ezért a legkeményebb munkája. Én már régen abbahagytam, hogy külső dolgokra figyeljek. Csak a Chris által teremtett Batman-univerzum szabályait vettem figyelembe.”
Tom Hardy-ról, aki a A sötét lovag – Felemelkedésben a főgonosz Bane-t alakítja, szintén csak jót tudott mondani. “Hihetetlenül jó színész. Tudom, hogy Bane már megjelent egy korábbi filmben, de számomra Tom teremtette meg a figurát és nagy szabadságot kapott hozzá.” Joseph Gordon-Levittet is dicséri Bale: “Láttam Jospeh néhány korábbi filmjét, miközben forgattunk. Ő tényleg imádja a színészetet. Igazán okos srác és nagyon jó munkát végzett velünk is.”
Bale persze nem marad munka nélkül Batman után sem. Forgatott egy filmet Zhang Yimou-val Kínában: a The Flowers of Warban egy amerikait alakít, akik Nanking városában ragad 1937-ben, amikor elfoglalják a japánok és kénytelen papnak kiadni magát. Ezen kívül két filmben is együtt dolgozik majd Terrence Malick-kal, az idei Cannes-i Arany Pálma-nyertessel. Az egyik Malick-filmben Cate Blanchett lesz Bale partnere.
A sötét lovag - Felemelkedés jelen állás szerint 2012. július 19-én kerül a magyar mozikba.







































