Daniel Craig harmadik James Bond-szereplése sokáig kilátástalannak tűnt az MGM anyagi nehézségei miatt. A huszonharmadik 007-es film producerei nem találtak vevőt a produkcióra, így a hozzáértők már azt rebesgették, a stúdió sosem kecmereg ki súlyos adósságaiból.
Az MGM csődközeli helyzete nem csak a különleges ügynökről szóló filmet sújtotta. A népszerű fantasy-trilógia, a Gyűrűk ura előzményfilmjének munkálatait is el kellett halasztani bizonytalan időre.
A stúdió vezetői november elején azonban egy igazán jó hírrel örvendeztették meg a filmrajongókat: a Spyglass Entertainmenttel kötött megállapodásuk kiútat jelenthet a válságos helyzetből. A terv szerint a 4 milliárd dolláros adóssággal küzdő MGM-be beolvadna a Spyglass, ezzel pedig a csőd széléről ránthatná vissza a filmvállalatot. A Spyglass mögött jelentős anyagi háttér van, köszönhetően két kasszasikerüknek, a 2009-es Star Treknek és a 2010-ben a mozikba kerülő Get Him to the Greeknek.
„Az MGM a tervek szerint végre tovább tud lépni, drasztikusan csökkenteni tudjuk az adósságainkat és a cég újra megerősödhet. Hálásak vagyunk a befektetőknek!” – nyilatkozta az MGM egyik vezetője.
































