Hogyan tudtál megbarátkozni Richard Harrow karakterével? Minden egyes epizódban képes összetörni az emberek szivét.
Az enyémet is. Minden alkalommal elpusztít. Talán azért is tudom, mit gondolhatnak az emberek, mert a maszk mögött én is ugyanígy érzek. Nagyon is hatással van rám. Sokszor, amikor befejezzük a forgatást, és már civilben sétálok az utcán, a sírás fojtogatja a torkom. Nagy kihívás őt alakítani. Nehéz, de szép.
Az első évadban alig tudunk róla valamit, mégis nagy hatással van a nézőkre. Szerinted miért?
Pontosan emiatt. Minél többet tudnak, annál kevésbé kedvelik. A titokzatosság Harrow alakjának szerves része, főleg az első szériában. És ez a rejtélyesség, ami körülveszi, ezután beleivódik a személyiségébe. Hiszen ő maga sem tudja, ki is ő valójában, merre tart, mi a célja a világban.
Ezért támad bennünk egy kicsit nyugtalanító érzés, amikor őt látjuk. Átérezzük a helyzetét. “Az embert a környezete teszi azzá, ami.” – ez nagyon igaz rá, hiszen egy új ember született belőle, ebben kell megtalálnia magát.
Olyan idős lehet, mint én, így könnyen bele tudok helyezkedni az életébe. Én is sokat gondolok azokra a fiúkra, akik visszatérnek Irakból vagy Afganisztánból. Képesek nevetni, miközben nincs meg mondjuk a karjuk vagy a lábuk. Elképesztő, hogyan tudják ezt végigcsinálni. Nem tudsz nekik segíteni, egyszerűen csak végiggondolod, te mihez kezdenél, ha mindez veled történne.
Richard karakterével igen hangsúlyossá válik az I. világháború témája a sorozatban. Gondolok itt a háborús sérülésekre és a kapcsolatodra Jimmy-vel.
Így van, teljes mértékben. A világháború meghatározó esemény. Egyik korábbi háborúhoz sem hasonlítható. Szörnyű, kegyetlen, milliók halálát okozta. A lövészárkokban szemtől szemben kellett harcolniuk az embereknek egymással. Gonosz volt, aljas, végig kellett nézned, ahogy melletted halnak meg a barátaid. Aki ezt megélte, majd visszatért az életbe, olyan élményekkel “gazdagodott”, melyeket csak az ért meg, aki szintén megjárta a poklot.
Éppen ez köti össze Jimmy-t és Richardot napról napra erősebben. Jimmy-nek megsérült a lába, Richardnak szétroncsdolódott a fél arca. De a lelki sérüléseik sokkal fájóbbak, amivel szerintem mind a ketten tisztában is vannak. Nem is kell semmit mondaniuk egymásnak, még a csendet is értik.
Richard amúgy is a csend nagy rajongója.
Nehéz kifejezni az érzelmeket úgy, hogy alig szólsz néhány szót?
Nehezére esik beszélni, úgyhogy nem fecseg. Ezért aztán, amikor mondd valamit, annak tényleg súlya van. Korábban sosem alakítottam még hozzá hasonló karaktert. Itt minden szónak jelentősége van. Tehát valóban, a csend fontos része a szerepének. Ül, és beszéd nélkül próbál kifejezni mindent. Ráadásul csak egy szemmel.
Terry Winter elmesélte, hogy amikor meghallgatott téged a szerepre, képes voltál maszk nélkül is megjeleníteni Richardot. Hogyan?
Vattát tettem a számba, hogy kicsit lebénítsam a szájpadlásom egy részét, így csak az arcom egyik felét használtam. Akkoriban ráadásul hosszú hajam volt, az is katonásra lett fésülve. Csak az járt a fejemben, hogy két lehetőségem van. Vagy nagyon csúnyán kiröhögnek vagy imádni fogják. Szerencsére, tetszett nekik.
Egy ilyen különleges meghallgatáson magabiztosnak érzed magad?
Amikor még csak válogattak a szerepre, nem igazán élveztem, amit csinálok. Éppen kiábrándult voltam az egész szakmából, legszívesebben Brazíliába mentem volna fél évre napozni, írni és festeni. A menedzserem két hetet kért tőlem, így elmentem a meghallgatásra. Akkor rájöttem, hogy igenis oda kell tenni magam. Vannak olyan időszakok, amikor félsz, mert valami olyasmit kell csinálnod, ami kizökkent a megszokott, biztonsági zónádból. De ez nem jó taktika, mert azzal, hogy kivonod magad a kihívások alól, az új lehetőségeket is elszalasztod. Én akkor elhatároztam, hogy megmutatom magam. Szerencsére működött.
Tartottál tőle, hogy nehéz lesz félúton bekapcsolódni egy nagy sikerenek örvendő sorozatba?
Igen, egy kicsit. De Alan Coulter és Terry Winter annyira kedvesek voltak végig, hogy egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül. Azt tanácsolták, hogy ne változtassak semmin, csináljam, ahogy én gondolom. Bizalmat szavaztak nekem, és szerintem ez látszik a sorozat egészén, ettől lett élettel teli.
Nagyon intenzív a karaktered. Hogy tudod mindezt magad mögött hagyni egy forgatási nap végeztével?
Nagyon nehéz. De inkább kérdezzék erről a barátnőmet, ő pontos beszámolót tudna adni. Amikor egy dühös szerepet játszol, otthonra is jut belőle. Ilyenkor nem egyszerű azoknak, akikkel együtt élsz.
A bajuszt a sorozat kedvéért növesztetted?
Nem, igazából hosszabb volt, és épp a sorozat kedvéért vágattam le. De amikor a második évadot kezdtük forgatni, egy másik filmen is dolgoztam. A címe The Hot Potato, amiben egy 18 éves fiút alakítottam, úgyhogy mindig tökéletesre borotváltnak kellett lennem, ami szerintem a legrosszabb! A következő napon aztán újra a Gengszterkorzóban forgattam, ahol meg ugye kellett a bajusz. De szerencsére a szakembereknek sikerült megalkotni az eredeti tökéletes mását. Maszkot viselni, meg műbajuszt...hát, azt az érzést senkinek sem kívánom.
Sokat kellett tanulnod ahhoz, hogy a tökéletes mesterlövészt tudd alakítani?
Igen, kellett gyakorolnom, de előtte is tudtam lőni. Apukám remek lövész volt, akárcsak a bátyám, Gyerekkorunkban sokat gyakoroltunk sörétes puskával. Norfolkban nőttem fel, sokat ingáztam Londonba és vissza. Jellemzően Norfolkban gyakoroltunk, pedig a helyi rendőrség nem igazán volt elragadtatva ettől. És Rcihard szerep kedvéért nagyon jól meg akartam tanulni, hogyan is kell tartani, mozgatni a fegyvert. Ő már évek óta csinálja, úgyhogy tökéletesnek kellett lennie. Ez egy nagyon fontos részlet.
New York és Los Angeles környékén tervezel maradni?
Nem igazán tudom eldönteni, hol is élek valójában, folyton úton vagyok. Az elmúlt hét hónapban New York-ban éltem, de van egy lakásom Los Angeles-ben is, oda megyek majd vissza. Amikor épp nem forgatok, nem igazán tudom meghatározni, hol az otthonom. “Többlaki” vagyok.
Érezted valaha úgy, hogy el kell hagynod az Egyesült Királyságot, hogy karriert csinálj az USA-ban?
Szeretem próbára tenni, kihívások elé állítani magam, mert ez inspirál az egyre keményebb munkára. Ez azt is magában foglalja, hogy más országokba utazz. Angilában ott volt a családom, a barátok, nagy támogató közösség, szóval elég kényelmesen éreztem magam. Aztán Los Angeles-be költöztem, ahol senki mast nem ismertem, csak a nagynénémet (Angelica Huston). Úgy éreztem, ez majd arra sarkall, hogy csakis a munkámra koncentráljak. Ott nem lehetett lógni a haverokkal, minden nap szórakozni járni, amiből egész sok kijutott Angliában. Aztán megszerettem, mert rájöttem, milyen csodás itt.
De kezdetben persze nehéz volt. Akcentussal beszéltem, úgyhogy bizonyára könnyebben találtam voltam munkát otthon. De egyszerűen ki akartam provokálni ezt a kulturális sokkot. Ha nem próbálom ki magam, soha nem tapasztalom meg ezt. Amúgy meglepő, milyen kevés brit van Los Angeles-ben. Stephen Grahammel igen, vele pédául el szoktam járni sörözni és biliárdozni.
Mi a terved arra a néhány hónapra, amíg nem kezdődik a harmadik évad forgatása?
A Stealing Sam című filmet forgatjuk Philadelphiában. Aztán jön a Train to Lisbon. És további filmterveim is vannak, úgyhogy olyan sok időm nem is marad.
