A hollywoodi álomgyárból kikerült, saját gyártású produkcióink mellett egyre több magyar alkotást tárunk nézőink elé. A morbid haláleseteket bemutató Született lúzer című sorozattal kezdtük a sort 2007-ben, amelyet a nagy sikeren felbuzdulva a második évad követett a következő évben. Majd 2009 a dokumentumfilmek éve volt a saját gyártású produkciók tekintetében, a magyar HBO két provokatív, megbotránkoztató, pikáns, feltáró jellegű dokumentumfilmmel jelentkezett tavaly decemberben. A Pierre Woodman-sztori a pornókirály, Pierre Woodman egyedülálló „munkamódszerét” mutatta be, a Miss Plastic - A szikék szépe pedig a Miss Plastic Hungary 2009 szépségverseny hátterébe és a plasztikai műtétek magyar valóságába engedett betekintést Spáh Dávid rendező tolmácsolásában.
A dokumentumfilm-gyártási nyomvonalat folytatva – a pornócsászár és a plasztikázott szépségek után – a magyar HBO idén újabb dokumentumfilmeket forgatott. Elsőként az ismert dokumemtumfilm-rendezővel, Sós Ágnessel karöltve készített Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című dokumentumfilmet ismerheti meg a nagyközönség. Bár a film alaptémáját a komolyzene adja, tágabb értelemben egy hegedűs testvérpár, Pusker Júlia és Ágnes élete, zenei fejlődése, pályájuk alakulása és mindenekelőtt különleges testvéri kapcsolatuk játssza a főszerepet.
A dokumentumfilmről
Pusker Júlia és Ágnes. Egy testvérpár Kecskemétről, akik csodálatosan hegedülnek. A komolyzene világában kevésbé tájékozottak számára talán ismeretlenül cseng ez a két név. A média még nem kapta fel őket, pedig megfordultak már nem egy szakmai megmérettetésen itthon és külföldön egyaránt. Valójában két lány, akik egyszerűen csak azt csinálják, amit szeretnek, amihez tehetségük van, amit a családjuktól örököltek és ami örök kapocs kettőjük között… zenélnek.
Egy átlagember számára ez még önmagában nem is lenne túlzottan érdekes. Hiszen sok tehetség, sok tehetséges zenész él közöttünk, miért lennének ők mások? Sós Ágnes rendező és a magyar HBO érdeklődését azonban felkeltette a két lány bensőséges kapcsolata, amihez zenei tehetségük az adalék, hegedűs kifejezéssel élve, a „lélek”.
Ismerjük meg a történetüket!
A Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek egy kicsit időutazás, múlt és jelen egyvelege, és a jövőt is sejteti. A napjainkban játszódó nyitójelenetben a fiatalabb testvér, Juli szólóhegedűsként áll az Operaház színpadán, szenvedélyes játékát vastaps követi. Majd 6 évet ugrunk vissza az időben, a már akkor is szólóhegedűsként fellépő tinédzser lányt alig engedi le a közönség a pódiumról. Zenéje megtölti a termet, magával ragadja a hallgatóságot, tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Majd az idősebb Pusker lányt, Ágnest is megismerhetjük, a két testvér közösen hegedül, játékukban érezni lehet a különleges, pajkos testvéri kapcsolatot.
Történetük valójában húsz évvel ezelőtt kezdődött. Ágnes ötéves volt, amikor kétéves kishúga agydaganatban meghalt. Őt is Julinak hívták. Bár már sok év eltelt, Ágnes fájdalma nem enyhült, mindig mosolygós arca elkomorul, és a fájdalom könnyei szöknek a szemébe, amikor felidézi kistestvére emlékét. Barátok javasolták akkoriban, hogy tanuljon a kislány hegedülni, az talán segít… A kishúg temetése után nem sokkal Ágnes édesanyja újra gyermeket várt. Amikor megszületett Ágnes második húga, őt is Julinak nevezték el. Megszólalásig hasonlított a „régi” Julira: „Olyan, mintha a meghalt Julinak a szelleme költözött volna ebbe a Juliba. A kinézetük… egyszerűen nem tudja az ember megállapítani a kiskori fényképekből, hogy melyik melyik” – fogalmazta meg a már-már félelmetes hasonlóságot Ágnes.
Teltek az évek, és a család képtelen volt elmesélni az „új” Julinak, hogy volt egy „korábbi” Juli is. A kislány mindig érezte, hogy valami titok lengi körül a családot. Időközben Ágnes példáját követve ő is elkezdett hegedülni. Kezdettől fogva csodagyereknek tartották, szinte pillanatok alatt érte el a szintén tehetséges nővére szintjét. De Julit nem hagyta nyugodni a titok. Kutatott és talált egy urnát. Megtudta, mi történt, és rettenetesen sajnálta a családját a fájdalomért: „Sajnálom, hogy ennyi szenvedést okoztam nekik”. Igen, úgy tűnik, magát hibáztatja a történtekért.
Egy hangszer
Egy Zeneakadémia-beli koncerten egy „befolyásos ember” felfigyelt Julira. Meghívja a kislányt Frankfurtba, egy „bankárhangversenyre”. Az ember nem játszhat akármilyen hangszeren egy ilyen alkalomkor… Így Bécsben kölcsönkap egy Stradivari-hegedűt. Juli óvatosan barátkozik a különleges hangszerrel: „Stradivarinak a keze fogta, annyira fura, nem?” Majd Magyarországon is fellép a hegedűvel. A próba alatt a karmester és a zenekar Juli mozdulataira figyel. Súlya van a pillanatnak.
Két testvér
Időről időre Ágnesnek szembe kell néznie az olykor fájó ténnyel, hogy mindenki a húgát „csodálja”. Hihetetlenül komoly erőfeszítéseket tesz, hogy legyőzze az idősebb testvérben megbújó, már-már természetes testvéri féltékenységét, mert az a mély és kivételes szeretet, ami a két lányt egymáshoz fűzi, nem enged meg semmiféle emberi gyarlóságot.
Majd 15 év hegedülés után egyik reggel arra ébred, hogy alig tudja megmozdítani a kezét, fájdalmai vannak, nem képes hegedülni. Ágnes elkeseredett: „Nem nagyon tudom elképzelni az életemet zene nélkül, amikor látom Julit, hogy játszik, megszakad a szívem”. A Németországban élő, neves hegedűművészt, Zsigmondy Dénest látja vendégül a Pusker család kecskeméti otthonukban. Öreg mesterük mást lát a betegség hátterében: „Beképzeled magadnak, hogy fáj valami… Tudom, hogy nem akarsz játszani, azért találsz ki kifogást”.
Hosszú hónapok telnek el. Ágnes közel egy éves kihagyás után újra gyakorolni kezd, a szenvedélye győzedelmesedik… Majd ismét együtt lépnek fel a lányok, ezúttal Pécsett. Édesapjuk védőszárnyai alatt készülődnek, a zenetanár apa segítő tanácsokkal látja el lányait. A fellépés előtt némán összebújnak, imádkoznak. A tapsvihar itt már kettőjüknek szól. Egy hegedűverseny azonban próbára teszi testvéri kapcsolatukat, Juli továbbjut, Ágnes nem. Juli szenved, Ágnes csalódott, de Ágnes nem „hagyhatja el” Julit. A testvéri köteléket nagyon szépen szemlélteti Ágnes szomorú megnyilvánulása: „Julit az életemnél jobban szeretem. Bármit odaadnék, hogy lássam, hogy ő boldog… Beleőrülnék, hogyha ő előbb menne el, mint én”.
Két sors?
Hogy keretet adjunk a történetnek, visszatérünk az Operaházba, Ágnes féltő nővérként segíti, nyugtatgatja húgát, a közönség soraiban ül az édesanya, az édesapa, Ágnes és Dénes mester is. Juli fürdik a sikerben. Hamarosan Ágnes ideje is elérkezik. Velencében megnyer egy hegedűversenyt. A lány ragyog, a tapsvihar most neki szól. Majd tavaly ősztől Ágnesnek lehetősége nyílt Münchenben tanulni, így el kellett válniuk… életükben először. Elválásuk és külön életük lehetne történetünk vége, de a lényeg igazából ez után, a néző saját értelmezésének köszönhetően kerül felszínre…
