close
premier
utoljára
29793_-_254

“Meg tudtam vásárolni a saját szigetemet a Bahamákon” - Interjú Johnny Depp-pel

Johnny Depp több mint 100 millió dollárt keresett a négy A Karib-tenger kalózai filmmel, Jack kapitány a jelenkor népmesei hőseként vonult be a köztudatba. Bár a filmeket gyártó Disney vezetői megrémültek, amikor először meglátták Johnny csodabogár, Keith Richards-inspirálta kalózát és katasztrófát vizionáltak. De aztán helyesen döntöttek és több mint 2 milliárd dollárt kaszáltak a mozipénztáraknál az első három filmmel. Aztán a negyedik hozott még egyet.
Óvatosnak kell lennem, nehogy Jack kapitány módba váltsak, amikor kicsit őrültebb a kedvem. (Johnny Depp)

“A stúdióban azt gondolták, hogy megőrültem, amikor először látták, hogy mit kezdtem a karakterrel, de a végén úgy döntöttek, hogy megbíznak bennem és én boldog vagyok, hogy ilyen jól bejött a dolog. Meg tudtam vásárolni a saját szigetemet a Bahamákon annak köszönhetően, hogy csináltam egy kalózos filmet, ami már magában is ironikus. Ezeknek a filmeknek a készítése egyébként része volt az apaként és családos emberként való fejlődésemnek is, ami igazán csodás átalakulása az életemnek. Ezért mindazzal a boldogsággal kötődöm Jack kapitányhoz, amit a családom által megtaláltam.” – mondja Johnny Depp a szerepről.

A negyedik filmben, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken címűben Depp-hez csatlakozott Penélope Cruz is, aki a forgatás alatt már gyermeket várt. Cruz Jack kapitány rég elvesztett szerelmét alakítja, akivel együtt a fiatalság forrásának keresésére indulnak.

Johnny, belefáradsz valaha Jack Sparrow kapitány alakításába?

Nem. Szeretem Jack kapitányt. Ő a legérdekesebb karakter, akit valaha alakítottam és minden alkalmat élvezek, amikor újra a fejébe láthatok. Néha óvatosnak kell lennem, nehogy véletlenül Jack kapitány módba váltsak, amikor kicsit őrültebb kedvemben vagyok. Jack lehetővé teszi, hogy a pusztító oldalam a felszínre kerüljön. A minap is, amikor a gyerekeket iskolába vittem, hirtelen azt éreztem, hogy Jack belémkúszik.



Meg tudnád fogalmazni, hogy szerinted mi a forrása Jack népszerűségének, különösen a fiatalok körében?

Van egy gyermeki minőségű rácsodálkozása: ő nem analítikusan nézi a világot, mint a felnőttek általában, hanem valamiféle csodavárással és közvetlenséggel, amit a gyerekek visznek a világgal való kapcsolatukba. Jack-nek sikerült megtartania a játékosságát és a kalandvágyát. Nem egyenesen néz a világra, hanem valamiféle ferde szemmel és élvezi, hogy részt vesz ezen az őrült utazáson. Nem tud kiszállni.

Azt nyilatkoztad, hogy szeretnéd, ha több idő telne el, mielőtt megcsináljátok a következő filmet.


Úgy éreztem, hogy belehajszoltuk magunkat a második és a harmadik filmbe, ezért több időt töltöttünk a negyedikkel, hogy kevésbé komplikált legyen és az emberek könnyebben tudják követni az eseményeket. Az előző két filmben túl sok mellékszál volt, mert igazából soha nem gondoltunk arra, hogy trilógiát készítsünk. Így az íróknak ki kellett ötleniük egy háttértörténetet és kitalálni, hogyan függenek össze a dolgok.

Emlékszem egyszer megkérdeztem Gore-t (Verbinski, a rendező – a szerk.) néhány jelenet értelméről és azt mondta, hogy egyszerűen nem érti a cselekmény néhány aspketusát és tulajdonképpen csak forgassunk és kész. Szóval ez alkalommal azt akartam, hogy a történet egyszerűbb legyen és ne legyen túl sok kapcsolata olyan dolgokkal, amik Jack életében korábban történtek. Úgy is el lehet készíteni a Karib-tenger-filmeket, hogy önállóan is megállják a helyüket. Tényleg végtelenek a lehetőségek. Sokkal könnyebbnek éreztem a munkát a negyedik részen és ugyanígy akarok felkészülni a következő filmre.

Penélope Cruz gyereket várt, amikor az Ismeretlen vizekent forgattátok. Nagyon óvatosan bántál vele?

Aggódtam a kardozós jeleneteknél és úgy gondoltam magamra, mint aki egy terhes nővel dolgozik együtt, szóval tényleg óvatosabb voltam. Voltak olyan napok is, amikor Penélopéval forgattunk és 100 fok volt, hozzá 100 százalékos páratartalom és neki nagyon melege volt a jelmezében. Ezért a felvételek között egyszerűen lekapta magáról, beleugrott az óceánba hűsölni, aztán visszavette a ruháját és forgattunk tovább.



Először a Betépve című filmen dolgoztatok együtt Penélope Cruzzal. Milyen volt 10 év után újra megismerkedni?

Mindketten azt éreztük, hogy pont ott folytatjuk, ahol abbahagytuk anno. Olyan volt, mintha nem is váltunk volna el egymástól, bár nagyon sok minden történt mindkettőnk életében mióta utoljára együtt dolgoztunk. De boldog voltam, hogy újra Penélopéval dolgozhatok, mert annyi intenzitást és energiát hozott a jeleneteibe. Egy csomó nagyon mocskos spanyol kifejezésre is megtanított, amelyeket már nem tudok neked elismételni és megmagyarázni sem.

Sokat beszélgettetek Penélopéval a saját tapasztalataidról mint apa?

Nem, ha lehet, nem adok tanácsokat. Amikor Vanessával Lily-Rose-t vártuk, sok tanácsot kaptunk jószándékú emberektől, ám ez nem igazán segített. Saját magadnak kell megélned és átélned ezt, minden természetesen jön majd úgyis. A te saját reakciód a gyereked születésére annyira egyéni és intenzív, hogy senki nem tud olyat mondani, ami meg tudná ragadni számodra az élményt. Ez azon tapasztalatoknak az egyike, amelyek mély és szép nyomot hagynak rajtad. Nem tudsz másokra és mások tapasztalataira támaszkodni. Csak annyit mondtam Penélopénak, hogy a gyerekek a lehető legjobb értelemben változtatják meg az életedet. És ő meg Javier nemsokkal később beléptek az életüknek ebbe a gyönyörű, új fejezetébe.

A múltban sokat beszéltél arról, hogy az apaság milyen hatással volt rád. Még mindig az apaság örömeiben fürdesz?


Minden nap a újabb örömöket fedezel fel. Soha nem fogok belefáradni a gyerekeimmel való együttlétbe vagy abba, hogy a világukat egy boldog hellyé próbáljam tenni. Ez ösztönös. Bármi, amit ezelőtt csináltam, egyfajta illúzió volt. A lányom születése életet adott nekem. Nem hiszem, hogy a külvilágban és az életben elfoglalt helyemmel kapcsolatban teljesen felfedeztem már mindent, de úgy gondolom, hogy apának lenni meghatároz engem.

A téli hónapokat Los Angeles-ben töltöd, ugye?

Igen. A gyerekeknek iskolába kell járniuk és azt akartuk, hogy angolul tanuljanak és persze az apukájuknak is sok időt kell eltöltenie Los Angeles-ben az üzleti ügyek miatt. Sok barátom is él ott. Habár megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy különböző helyeken is éljünk, még mindig nagyon egyszerűen élünk. Nem utazunk milliomosok módjára és annyira normális életet próbálunk meg biztosítani a gyerekek számára, amennyire csak lehetséges.

Van elképzelésed arról, hogy mennyit is érsz?

Őszintén szólva ötletem sincs. Vannak embereim, akik ezeket a kérdéseket kezelik számomra és én hagyom őket végezni a munkájukat… Pénzen képes vagy megvásárolni magadnak a magánéletet, a biztonságot és a függetlenséget. Tényleg nem merülök bele semmilyen tékozló életmódba, kivéve talán néhány üveg drága bort és a szigetünket, amely a mi privát paradicsomunk. Ott el tudom tölteni a teljes napot a parton üldögélve, nézve, ahogy a gyerekek játszanak és bámulva a naplementét.

Extravagánsan hangzik, hogy van egy szigetem, tudom. De kellett egy hely, ahol szabadon lélegezhetek és elüldögélhetek és beszélgethetek nyugodtan anélkül, hogy valaki lefotózna.

Szoktad az érezni, hogy nincs helyed a világban?

Mindig éreztem a távolságot. Mióta az eszemet tudom megvolt az az érzésem, hogy kívülálló vagyok. Rossz emlékeim vannak a középiskolából: a tanárok kritizáltak. És elég filmben szerepeltem már ahhoz, hogy tudjam, hogy a show business mennyire öldöklő.

Ezért találom ironikusnak, hogy ami a kalózokat illeti, akiket gyakran törvényen kívüliekként ábrázolnak, ha megvizsgáljuk közelebbről a magatartási kódexüket, sokkal jobban bántak a saját társaikkal, mint a brit haditengerészet valaha a saját tengerészeivel. A kalózok egyenlően megosztoztak a zsákmányon, a rumon és az ilyesmiken. Biztos vagyok benne, hogy voltak elég gonosz kalózok is, de megvolt a maguk különös humorérzéke is.



Kedves barátod Keith Richards is feltűnik a filmben egy rövid időre. Hogy érzel Keith-szel kapcsolatban?

Ő nagyon mély, vicces és abszolút brilliáns. Keith lenyűgöző ember és mindig is az egyik hősöm lesz. Bár nagyon fiatal kora óta szinte dagonyázik a hírnévben, mindig sikerült normálisnak és lazának maradnia. És mindenkivel egyenlően bánik. Ezt elérni ebben az iparban hihetetlen teljesítmény.

A múlt évben egy dokumentumfilmet forgattál róla. Hogy áll?

Lassan alakot ölt. Elég sok időt töltöttünk együtt, beszélgettünk, ültünk és ittunk, sok felvételt készítettünk. Mindig, amikor van lehetőségünk, akkor találkozunk és összedobunk valamit. Már forgattunk vagy 3-4 napot és 40 órányi anyagunk van. De még sokat kell dolgoznunk, mielőtt nekiállhatunk vágni.

Számos különböző házat tartasz fenn, töltesz időt Dél-Franciaországban és a Bahamákon, a saját szigeteden. Szerettek a családoddal utazni?

Igen, sok helyen megfordulunk és ezt mindig is nagyon élveztem. Úgy érzem, hogy gyerekkorom óta egyfolytában utazom, mert a családom is állandóan költözött egyik házból a másikba. Az a különbség, hogy mostanában a családommal nem kényszerből utazunk, hanem mert ezt választottuk. És ez így jóval kellemesebb. Látni a világot és megtapasztalni azt a családommal, igazán nagy kiváltság.

Boldog vagyok, hogy szabadon élhetem az életem, úgy ahogy akarom és megadhatom a gyerekeimnek és a családomnak a lehető legjobb életet, amit csak adhatok. Ez többet jelent számomra mint bármi más. Tavaly töltöttem időt Los Angeles-ben, Velencében, néhány hónapot Hawaiin, egy keveset Puerto Ricóban, négy hónapot Londonban. Szóval tavaly igazi nomád életet éltem. (nevet)

Hogy vannak mostanában a gyerekeid?

Nagyon gyorsan nőnek… Lily Rose 11 éves, majdnem 12 és sokkal érettebb a koránál. Nagyon kifinomult kölyök, talán ijesztően is. Már fiúkért rajong meg ilyenek.

Mit gondolsz, mi a legfőbb lecke amit megtanultál az életről vagy saját magadról az utóbbi években?

Mindig nagyon fontos volt számomra, hogy minden megtegyek azokért az emberekért, akiket szeretek. Bármit megtennék a családomért, a gyerekeimért, értük élek minden nap.

2012-02-12

Tisztelt Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a jelen honlap cookie-kat használ olyan webes szolgáltatások és alkalmazások nyújtása céljából, melyek cookie-k nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A jelen honlap használatával Ön hozzájárul, hogy a böngészője fogadja a cookie-kat.

 

A cookie-k használatáról és a használatuk módosításáról itt tájékozódhat.


Többet ne jelenjen meg